Közel 6000 CCS villámtöltő Európában, de ebből mennyi található Magyarországon?

0

2017 október végén írtam először egy cikket az Európában található CCS villámtöltők pontos számával kapcsolatban. Akkori friss adatok szerint, kicsivel több mint 3.603 darab CCS-es DC töltőről lehetett e-autót tölteni az öreg kontinensen. A növekedés üteme 2016 októberéig meghaladta a 40%-ot, ekkor még csak 2500 darab töltőt lehetett itt-ott találni.

2017 májusában pedig nagyjából 3013 darab töltőről beszélhettünk. Viszont előtte három évvel pedig csak 150 darab CCS villámtöltővel találkozhattunk! Persze, ekkor az elektromos autózás is még igencsak gyerekcipőben járt.

Inkább kanyarodjunk vissza 2018-ra, ugyanis augusztusban több mint 5000 darabra nőtt ezen töltők mennyisége. Rá pár hónapra, 2018 év végére pedig közel 6000 darab töltőpont várja a CCS csatlakozóval tölthető e-autókat. Egészen pontosan, 5981 darab! Az elmúlt évhez képest hatalmas növekedést produkált a CCS kombó töltőfej Európában, ami nem is csoda, hiszen elsősorban az európai autómárkák részesítik előnyben ezt a fajta töltőfejet, szemben az inkább japán márkákhoz köthető CHAdeMO-val, ami viszont már 6250 darabnál járt júniusban a kontinensünkön.

[ads_pro_ad_space id=”10″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]

A CCS töltők elsősorban 20 és 50 kW-os teljesítménnyel fordulnak elő, de már nem lepődünk meg a 100, 175, de akár a 350 kW-os teljesítmény esetén sem, ami már az ultragyors töltő kategória, igaz, kihasználni egyelőre nem nagyon tudja egyik e-autó sem ezt a teljesítményt. A szabvány növekedését és a monitorozható töltők rendelkezésre állását egy dedikált oldalon keresztül is megtekinthetjük.

Jelenleg az 5981 darab CCS villámtöltőből, 5373 éjjel nappal, míg 594 darab pedig csak meghatározott időben érhető el!

[ads_pro_ad_space id=”6″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]

Öt ország, ahol a legtöbb CCS Combo töltővel találkozhatunk:

  • Németország – 1.491
  • UK – 1.106
  • Norvégia – 548
  • Franciaország – 544
  • Svédország – 367

Magyarország jelenleg a 22. helyen áll, 35 darab telepített és használható CCS villámtöltővel (a térkép szerint). Ami valljuk be nem egészen pontos és up-to date, mivel sem a Sormáson, sem pedig Balástyán található e-autó töltőállomás nem szerepel a térképen!

Azonban ez a mennyiség rohamos növekedésnek indulhat a jövőben! Információink szerint az e-Mobi Nonprofit Kft. hamarosan beüzemeli a két szabványt támogató (CCS és CHAdeMO) 22 kW-os DC töltőit. Amiből lesz egy jó pár az országban!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!