Sikeres volt a székesfehérvári Menő Jövő e-autós rendezvény!

0

Szeptember 15-én, szombaton elsőként rendezett Székesfehérvár önkormányzata e-autós rendezvényt, de a sikert látva valószínűleg nem utoljára!

A szombati rendezvényt nagy szervezőmunka előzte meg a városi önkormányzat részéről, mivel Dr. Cser Palkovics András Polgármester Úr is elkötelezett az elektromos autózás és a környezetvédelem iránt.

Nagyon fontos partnerünk az állam, az E.ON, és nagyon pozitív, hogy összehangolt együttműködésben 10-12 helyen nagyjából 24 új töltési pont jön létre a városban.” – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.

A belvárost délelőtt 11 órakor zárták le a szervezők az autós forgalom elől és így a kiállítók is elkezdhették előszedni a kellékeket. Érdekes volt látni, ahogy felépül a rendezvény, de egyben büszkeség is volt számunkra, hogy részt vehettünk az eseményen és a történésekben.

A kiállítók között megjelent az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft., E-ON, Nissan Magyarország Sales CEE, LeasePlan és a Rack Autó. Valamint a helyi Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. is felsorakoztatta az elektromos flottáját!

Az e-cars.hu csapata is kapott egy sátrat a rendezvény középpontjában, ahol az érdeklődőknek válaszolhattunk az elektromos autózással kapcsolatos kérdésekre! Nagyon sokan jöttek kérdezni és érdeklődni, ami az elektromos autózás ismertségének és a környezettudatos szemlélet elterjedésének a jele.

Ahogy azt több helyen előzetesen olvasni illetve hallani is lehetett (Vörösmarty rádió), a kilátogatóknak lehetősége volt az e-autók tesztvezetésére is a belvárosban egy direkt erre a célra kijelölt és lezárt útvonalon. A választható autók között volt Nissan Leaf, a vadonatúj Leaf, egy Volkswagen e-Golf és persze a BMW i3 sem maradhatott ki a sorból. Ezeket az autókat igazából bárki kipróbálhatta érvényes jogosítvány birtokában, hiszen a szervezők célja az volt, hogy közelebb hozzák az érdeklődőknek az elektromos autókat és azt az élményt, amit csak ezek az autók tudnak megadni. Csupán egy regisztrációs lap kitöltésére volt szükség és már indulhatott is a tesztvezetés. Meg persze egy kis türelemre, hisz akkora érdeklődés volt a tesztvezetésre, hogy egy kicsit várni kellett míg mindenki sorra került.

A rendezvény este 7-ig tartott hivatalosan és biztosan állíthatjuk, hogy akik szombaton ezen témában felkeresték Székesfehérvár belvárosát, remélhetőleg sikeresen megismerhették közelebbről is az e-autókat!

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Polgármester Úrnak, a Székesfehérvár Önkormányzatának és a Fehérvári Programszervező Kft.-nek, hogy részt vehettünk a rendezvényen.

[dt_small_photos number=”10″ category=”meno-jovo-2018″]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!