Az üzlet, ahol csak a Renault elektromos autóit vehetjük meg

0

Február 16-án Stockholmban a Renault megnyitja Európa első olyan boltját, ahol elektromos járműveit fogja kiállítani. A bolt neve pedig Renault Electric Vehicle Experience Center nevet kapta.

A bolt elsődleges célja, hogy az elektromos autózás iránt fogékony vásárlók első kézből kapjanak tájékoztatás a technológia előnyeiről és így elérhető közelségbe hozza a Renault e-autókat számukra. Az üzlethelyiség a Täby Centrumban kap helyet, ami egyike Svédország legnagyobb bevásárlóközpontjainak. Gilles Normand (Groupe Renault Senior Vice President, Electric Vehicles) is nyilatkozott az üzletről:

„Örülünk, hogy megnyitjuk ezt a boltot, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatba léphessünk az emberekkel, valamint az elektromos mobilitással és így segíthessünk nekik többet megtudni a témáról, lehetőséget adni számukra, hogy megosszák velünk az esetleges kérdéseiket. Európa első számú e-autó márkájaként arra is használhatjuk majd ezt a koncepciós boltot, hogy kapcsolatba lépjünk a nyilvánossággal, és segítsük az embereket abban, hogy meglássák az elektromos autózás lehetőségeit és előnyeit”

Köszönhetően annak, hogy az üzletet úgy alakították ki, hogy a látogató fizikailag is kipróbálhassa, beleülhessen az autókba, sokkal jobban el fogják tudni képzelni magukat és az életvitelüket egy ilyen járműben. Az üzletben külön részeket alakítottak ki, saját funkciókkal. Ilyen funkciók például az autós kiállítótermek, kijelzők, amin a töltő infrastruktúra és a kapcsolódó felhasználási útmutatókat lehet elolvasni. De kiállítanak különböző standokat is, ahol részletesen megismerhetik a leendő ügyfelek az állami támogatások lehívását, vagy az elvégzendő időszakos szervizeket, amiket az ilyen autók is igényelnek. Természetesen meg lehet pihenni és felfrissülni is az üzletben. A legfontosabb funkciója is megmarad a boltnak: a vásárlók meg is rendelhetik a kinézett autót és segítséget kaphatnak a járműkonfigurálásban.

Ha az üzlet sikeres lesz, a Renault további ilyen üzletek nyitását tervezi a nagy európai városokban.

Forrás: Renault press release

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!