I.D. Crozz lesz a VW első elektromos modellje az USA-ban

0

Pár napja még parádéztak a Volkswagen koncepció autói Los Angeles mellett, ma hajnalra pedig egy nagy bejelentéssel állt elő a német óriás.

A Volkswagen a Los Angeles Auto Show keretében hangoztatta, hogy a „múlt hibái sok dolgot felgyorsítottak” a cégnél. Ebből a „krízisből pedig egy igazi nagy lehetőség bukkant fel”. A eladásért és marketingért felelős igazgató, Jürgen Stackmann elárulta, hogy a trendeknek megfelelően Amerikában egy SUV-val nyitják meg a térnyerésüket az elektromos autók piacán azaz ott fog először megjelenni 2020-ban az I.D. Crozz. Míg Európában egy kompakt autó lesz az első, ami először kereskedelmi forgalomban lesz kapható. Továbbá elárulta, hogy a klasszikus kisbusz (I.D. Buzz) mellett lesz egy limuzin is az elektromos járműveket tartalmazó palettán.

Az I.D. modellcsalád összes modellje egy új, könnyű platformra épül, nagy tengelytávval és rövid túlnyúlásokkal. A kompakt autó külső dimenziói például megegyezik egy Golf-éval, de a beltere pedig egy Passat tágasságát idézi.

Továbbá a tervek között elhangzott, hogy 34 milliárd eurót fognak invesztálni az elektromos mobilitásba, önvezető technológiába, digitalizációba és új szolgáltatások fejlesztésébe.

[dt_small_photos category=”vw-id-crozz”]
[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!