Bemutatkozik a 2018-as Renault Samsung SM3 Z.E.

0

Jöjjenek a számok rögtön: 36 kWh-s akkucsomag, amely nagyjából 210 km hatótávot biztosít majd.
Tehát Renault Fluence. A Megane alapú kompakt szedánt 2009-ben vezették be, és még mindig sok országban népszerű, többek között Dél-Koreában, ahol a Samsung SM3 néven ismert. A Busan-i gyárban szerelik össze, ez utóbbi 2013 végétől kapható teljesen elektromos Z.E. (Zero Emission) formában, amelyet most fognak frissíteni.
A régi (még mostani) modell egy 22 kWh-os akkumulátorcsomaggal rendelkezik, ám ezt hamarosan felváltja egy 36kWh-s és az ígéretek szerint ez nem lesz jelentős hatással az autó tömegére. Az új akkumulátorcsomag fogja lehetővé tenni a 210 km hatótávot két töltés között. Ám azt érdemes tudni, hogy ez a hatótáv a koreai saját számítási eljárásokkal jött ki, elemzők inkább látják valóságosnak a 185-195km távot. Ám az elődhöz képest ez is már nagyjából 57% fejlődés.
A frissített SM3 Z.E. modellt ma  mutattták be a Daegu International Future Auto Expo keretein belül.
A Koreai Közlekedési Biztonsági Hatóság (KOTSA) által végzett helyi tanulmány szerint Dél-Koreában az átlagos napi autózás tavaly közel 40 kilométert tett ki. Így arra jutottak, hogy az elektromos szedán frissített változata (elméletileg) körülbelül öt napig kell, hogy bírja 2 feltöltés között. Ha tényleg csak a városban használja valaki a típust, nem lesz mitől tartania.

Az SM3 Z.E. nagy üzlet Dél-Koreában, hiszen nem csak a hétköznapi vásárlók, hanem a taxi üzemeltetők és az állami flottaüzemeltetők körében is népszerű. Tavaly áprilisban az ország Egészségügyi és Jóléti Minisztériuma nem kevesebb mint 1.200 autót vásárolt, így a növelt teljesítményű akkumulátorokkal szerelt új modell biztosan nagy megelégedettséget fog kiváltani.

[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!