Ilyen a Tesla Roadster 2 utastere és így gyorsul Plaid módban – videó

0

Talán még mindig hihetetlen amit a Tesla tegnap bemutatott, de egyre közeledünk afelé a jövő felé, ahol nem a belsőégésű motoroké lesz a főszerep.

Jó persze, megértem, hogy teljesen más érzés mikor felbőg a motor és durrog a kipufogó! Őszintén, néha nekem is hiányzik! Városi és mindennapi élethez azonban sokkal jobban passzol egy elektromos hajtású autó.

Szóval, a Tesla és Elon Musk tegnap bemutatott egy „Szörnyet” ami 1,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet. Fantasztikus! Ahogyan az is, hogy egy ilyen technológia gyakorlatilag már készen áll, és nem csak kiállították, hanem embereket ültettek a sofőr mellé akik részesei lehettek ennek az eszméletlen gyorsulásnak! A kocsi bírja, mivel nem csak egy ember próbálhatta ki!

A DragTimes embere befizette az előleget a Founders Edition változatért, amiért vitték is egy kört és készített egy jó minőségű videót is! Lehet látni, hogy hiába 4 üléses a Roadster, hátul nagyon kicsi a hely! Ahogyan a Model 3-ban, az új sport kocsiban is egy nagy kijelző kapott helyet a középkonzolon. Ezen kívül még kettő kisebb a vezető és az utas előtt. Az instruktor szerint azért még vannak hiányosságok és funkciók amik nem működnek a kocsiban!

Az alábbi videóban pedig láthatjátok a Tesla Ludicrous Mode továbbfeljesztett változatát a Plaid Mode-ot:

[vc_video link=”https://youtu.be/izhYXO9wKz0″ align=”center”]
[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!