A Tesla Model X öntudatra ébredt és kinyitotta az ajtajait

0

Legalábbis a Model X tulajdonosa ezt mondja. Pedig Elon Musk nagyon fél a mesterséges intelligenciától, mégis minden autója egy komplett számítógép!

Pár napja egy Tesla tulajdonos járt elég szerencsétlenül. A Sydney-ben élő Dr. Sam Kovac egy átlagos napon a kocsiját az állatorvosi klinikája bejárata előtt hagyta. A Tesla öntudatra ébredt és kinyitotta az ajtajait és a visszapillantó tükreit. Az időzítés pedig annyira rossz volt, hogy a vezetőoldali ajtót egy éppen elhaladó kamion egy az egyben leszakította. Nagyon úgy néz ki, hogy a Tesla hiába frissíti az autó rendszereit folyamatosan, továbbra is akadnak bugok. Nagyon sokan pedig nem nézik jó szemmel, hogy az autó szinte minden funkcióját elektronika vezérli.

Dr. Kovac szerint az autó kulcsa több mint 25 méterre volt a járműtől, és senki nem nyúlt hozzá. A szerencsétlenség után beszélt a kamiont vezető férfival is, aki egy pillanatra azt hitte, hogy elütött valakit. A helyi Tesla képviseletet egyből felhívta, hogy adjanak valami tanácsot a számára, de ők egyből az amerikai supportot kapcsolták. Akik közölték, hogy megszerveznek neki egy vontatást a legközelebbi hivatalos Tesla szervizbe, ám a szállítás költségeit neki kell kifizetni. Miután elszállították az autót, további 8 napba telt, hogy választ kapjon a kérdéseire. Nem kapott jó híreket, a Tesla ugyanis a P90D log fájljai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az autón aktiválva volt egy kényelmi funkció, ami lehetővé teszi, hogy a kulcson elhelyezett gomb dupla kattintásával  távolról is nyitható legyen a vezetőoldali ajtó, míg két dupla kattintással az utasoldali is automatikusan nyitható. Ez a funkció csak az autó képernyőjén kapcsolható be, és alapértelmezés szerint inaktív! A Tesla pedig egyből a tulajdonosra hárította a balhét, mivel szerintük ő volt az aki először bekapcsolta a kényelmi szolgáltatást. Majd 4 egymást követő gombnyomással távolról kinyitotta az ajtókat.

A doki szerint ez lehetetlen, mivel semmi ilyen featuret nem aktivált, azt meg pláne kizártnak tartja, hogy négyszer megnyomta a kis távirányítót. Így nyilatkozott: „Ez egy komoly tervezési hiba, ami könnyedén tragédiához vezethetett volna. A teherautó helyett például egy motoros vagy kerékpáros is érkezhetett volna mikor az ajtók kinyíltak. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha a családom is az autóban lettek volna. Nem tudok mást mondani, mint hogy, félek ettől az autótól. Féltem a családom is.”

A Tesla a javítás után felajánlotta, hogy 115.000 dollárért visszavásárolja az autót. Jelentősen kevesebb annál a 197.000 dollárnál amit még a Dr. fizetett ki a vásárláskor. A visszavásárlási lehetőséggel ugyanakkor nem a felelősséget kívánja elismerni a gyártó, csupán a normál üzletmenetet követik. Hogy pontosan kinek lesz igaza az ügy kapcsán, az a későbbiekben vélhetően kiderül, egyelőre azonban mindkét fél hajthatatlan a saját álláspontját illetően.

[vc_video link=”https://youtu.be/2So0EaBAGfw” align=”center”]
[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!