Egyre közelebb kerül a Volkswagen a Cell to Pack akkumulátorokhoz

0

A Volkswagen (egészen pontosan a Volkswagen Group China) a napokban egy újabb akkugyárat mutathatott be Kínában, Hefei mellett. Az itt készülő akkupakkok a MEB padlólemezes autókba kerülnek, melyek Kínában készülnek. Vagyis nem hagyják el Ázsiát az itt készülő akkupakkok, melyek egyébként 150 – 180 ezer autó legyártásához lesznek elegek.

Az új gyár egy másik különlegessége, hogy ez az első VW akkugyár Kínában, ami 100 százalékban a német márka tulajdona. Továbbá kiemelendő, hogy az építkezés rohamos gyorsasággal lezajlott, mindössze 12 hónap telt el az alapkőletétel és az első akkupakk gyártósori legördülése között. Többek között erről is olvashatunk a mellékelt sajtóanyag soraiban.

Az új VW akkugyár tartogat egy igazán különleges finomságot is, amit egyelőre még nem tud sorozatgyártásban produkálni, de ezen is dolgoznak a mérnökök. Ez pedig a C2P, vagy a cell to pack technológia bevezetése a gyártásban. A technológia lényege, hogy az akkucellákat nem modulokba rendezve építik be az akkupakkba, hanem a cellák közvetlenül mennek a pakk fémkeretébe. A téma szakértője egyébként Kínában a CATL, a Qilin cellák ilyen jellegű felhasználásával.

A C2P akkumulátoros rendszerek fő előnye az azonos helyen elérhető komolyabb energiasűrűség, mivel hatékonyabban, két számjegyű százalékkal (esetleg 20-30%-kal) tudják növelni egy adott méretű akkupakkba szerelhető cellák mennyiségét. A technológia igazán jól fekszik az LFP cellás technológiáknak és mivel a C2P kiépítés kevesebb szükséges alapanyagot, illetve kevésbé bonyolult elrendezést használ, nagy valószínűséggel olcsóbb lesz, mint a modern moduláris konstrukció.

Ha már LFP cella és Volkswagen, akkor újra érdemes felidézni, hogy ebben a kínai Gotion High tech lesz a vállalat segítségére, mint beszállító. Ráadásul nem csak Kínában, hiszen már Németországban is van érdekeltségük, itt is a Volkswagen gyártási kapacitását kell megtámogatniuk. A Gotion egy egykori Bosch gyárat vett meg és alakított át a maga szájíze szerint, természetesen LFP cellák sorozatgyártása céljából, Göttingen mellett. Az itt készülő cellák személyautókba, teherautókba és energiatároló rendszerekbe kerülnek. A gyártó 2021 közepén vásárolta meg a Bosch üzemet. Az éves termelési kapacitást négy ütemben 20 GWh-ra kívánják bővíteni. 2024 közepére a cég már el akarja érni az 5 GWh-t.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!