A Tesla egyik modellje érte el elsőként az 500-as igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati elektromos autó pályázaton. Sokáig a BYD ATTO 3 vezette a legnépszerűbb típusok listáját, azonban a Tesla Model Y folyamatosan felzárkózott, és nemrég átvette a vezető helyet. Mostanra a benyújtott kérelmek alapján elsőként érte el az 500 darabot – jelentette be pénteken hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A BYD a márkák összehasonlításában messze maga mögött hagyta a többieket. Több mint 1300 igényelt járművével magasan vezeti a mezőnyt, míg a második helyezett Tesla 800, a harmadik Volvo pedig valamivel 400 fölötti darabszámnál tart – ismertették. A kínai gyártó négy modellje is kiemelkedően népszerű a cégek körében, mindegyikükből legalább 100 darabot igényeltek: az ATTO 3 (489 darab) mellett a Seal (339), a Dolphin (288) és az ETP3 (103) is a legkeresettebb típusok közé tartozik.
A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az év elején indult program iránti érdeklődés jelentősen megnőtt a részvételi feltételek enyhítése után. Az október végén bevezetett módosítások óta 484 vállalkozás nyújtott be pályázatot, több mint 2 milliárd forint támogatást igényelve 526 gépkocsi beszerzéséhez.
A pályázói kör bővítését követő másfél hónapban mindhárom mutató közel 60 százalékkal emelkedett az előző azonos időszakhoz képest.
A közlekedés zöldítését támogató program keretében eddig összesen 4426 vállalkozás nyújtott be igényt, 20,3 milliárd forint támogatást kérve 5246 zöldjármű beszerzésére. A rendelkezésre álló keret kétharmadát már megpályázták, több mint felét szerződésben rögzítették, és közel egyhatodát már ki is fizették – összegezte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a hivatalos Facebook-bejegyzésében.
A közleményben emlékeztettek arra is, hogy a kormány két külön programmal, összesen mintegy 60 milliárd forintos támogatással segíti a tiszta és csendes járművek elterjedését Magyarországon. A másik program célja a vidéki töltőhálózat hiányos területeinek felszámolása. A tisztán elektromos járművek üzemeltetése és karbantartása olcsóbb a hagyományos hajtású járművekénél.
Elterjedésük eredményeként a korábbi folyamatos növekedéssel szemben tavaly 7 százalékkal csökkent a közlekedés üvegházhatású gázkibocsátása Magyarországon.
Amennyiben Te is Tesla vásárlásán gondolkozol, akkor használd az ajánlói kódunkat mellyel 180 000 forinttal olcsóbban veheted meg az új Tesla modelled. Az ajánlói kódért kattints ide!
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!