Jövőre debütál a NIO megfizethető árú almárkája Európában

0

A kínai NIO eddig a magasabb árkategóriájú elektromos autók piacán mozgott, ám egy ideje már tudni, hogy két új, a NIO gondozásában felépítendő almárka is készülőben van, melyek esetében az árérzékenyebb vásárlók bevonzása a tét. A két új márka a Alps és az Firefly. Míg előbbi egy erős középutas megoldást kínál majd az ár/érték arány területén, addig a Firefly még ennél is megengedőbb árcédulával és jellemzően elektromos kisautós kategóriákban indulna a vásárlok kegyeiért.

Érdeklődés pedig bizonyára akad, hiszen a NIO vélhetően nem fog egy bizonyos szint alá bemenni ezen olcsóbb elektromos autói esetében sem, így kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak végül elő a marketingesek és a mérnökök. Sajnos legkorábban jövőre, de inkább 2025-ben várható a két új márka kézzelfogható autók képében történő megjelenése. Ám a márka társalapítója és elnöke, Lihong Qin a napokban elárulta, hogy mit is várhatunk.

Még tavaly októberben kezdett el a NIO arról beszélni, hogy az Alps érkezik Európába is, talán a névválasztás sem véletlen ennek fényében. Érdekes módon első körben Spanyolország és Franciaország fog kapni ezen márka típusaiból, mert a NIO szerint ezen európai országokban van nagyobb kereslet az Alps-képviselte kisautókra. Ezen túl 2025-ben várhatjuk a Firefly elektromos modelljeit is.

A napokban Qin adott egy interjút a Reutersnek és elmondta, hogy a NIO megfizethető Firefly márkája 2025-ben fog megjelenni Európában. Bár nem osztotta meg az elektromos járművek várható árait, azt azonban elmondta, hogy ezek valóban kis méretű e-autók lesznek. A Firefly és az Alps kapcsán tudható az is, hogy saját kutatási és fejlesztési csapatok fognak itt dolgozni.

Árak tekintetében egyelőre tehát csak találgatásokra alapozhatunk, de az alábbi ársávokban várható mozgás a NIO és két almárkája között:

  • NIO: 50 és 90 ezer dollár között
  • Alps: 28 és 42 ezer dollár között
  • Firefly: 14 és 28 ezer dollár között

Az új, Alps almárka vélhetően már a NIO 3.0-s platformján kapna helyet a házon belüli tömegpiaci modellekhez kifejlesztett akkumulátorokkal. Továbbá a NIO úgy véli, hogy az Alps márkából valószínűleg havi 50 000 darabot könnyedén el is tudnának adni melynek bemutatója 2024 harmadik negyedévében várható.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!