Egyre nehezebb cáfolni, hogy az elektromos autók kézzelfogható módon csökkentik a városi légszennyezést. A korábbi kutatások már kimutatták, hogy olyan városokban, mint Kalifornia vagy London, az e-autók elterjedése látványosan javította a levegőminőséget. Ennek ellenére sokan még mindig azzal érvelnek, hogy „nem csak a kipufogógáz a gond” – különösen a fékpor és a gumikopás kapcsán.
Most viszont az EIT Urban Mobility és a Transport for London közös kutatása világos adatokat közölt: a tisztán elektromos autók 83%-kal kevesebb fékport bocsátanak ki, mint a hagyományos járművek. A tanulmány főként London, Milánó és Barcelona közlekedési mintáit elemezte, és azt találta, hogy a regeneratív fékrendszer – amely az elektromos motor segítségével lassít – jelentősen mérsékli a szennyező részecskék mennyiségét.
A hibridek is csökkentik a szennyezést
Nemcsak a BEV-eknél mérhető az előny. A hibridek 10–48%-kal, a plug-in hibridek akár 66%-kal is kevesebb fékport termelnek. Bár ezek nem teljesen mentesek a hagyományos fékezéstől, de a regeneratív fékezés még ebben az esetben is hatékonyan működik.
Mi a helyzet a gumikopással és a járműsúllyal?
A tanulmány szerint az elektromos autók átlagosan 20%-kal nehezebbek, mint a benzinesek – részben a nagyobb méretű akkumulátorok, részben az e-autókra jellemző SUV-forma miatt. Ez elméletileg fokozott gumikopással járhat. Ugyanakkor a valóság árnyaltabb: ha a Tesla Model 3-at a BMW 3-assal hasonlítjuk össze, mindössze 90 kg a különbség, ami alig 5%-os eltérés.
Fontos az is, hogy a fékpor sokkal veszélyesebb az emberi egészségre, mint a gumikopás. Míg a fékpor több mint 40%-a a levegőbe kerül, a gumirészecskéknek csupán 1–5%-a szennyezi közvetlenül a légkört.
A kutatás szerint tehát még a súlytöbbletet figyelembe véve is az elektromos autók összességében 38%-kal kevesebb szilárd részecskét bocsátanak ki a fék, a gumi és az útburkolat kopása révén – és ebben még nincs benne a kipufogógáz teljes hiánya!

Túl az autókon – mi lenne a legjobb megoldás?
A tanulmány interaktív eszközt is biztosít, amellyel összehasonlíthatók a különféle járműtípusok kibocsátásai. Az elektromos hajtású járművek minden esetben kedvezőbb képet mutatnak, még a benzines motorral szerelt motorkerékpárokkal szemben is. Igaz, kilométerenként többet bocsátanak ki, de ha az utasszámot is figyelembe vesszük, az EV-k gyakran jobban teljesítenek.
A közösségi közlekedés azonban még hatékonyabb. Egy autóhoz képest egy busz akár ötször több nem kipufogó eredetű szennyezést is kibocsáthat, de mivel jóval több utast szállít, az egy főre jutó kibocsátás lényegesen alacsonyabb. Ha pedig elektromos buszról van szó, az eredmény még kedvezőbb.
Ajánlások a jövőre nézve
Az elektromosítás önmagában is óriási előrelépés a fenntartható közlekedés irányába. Azonban még nagyobb emissziócsökkenést lehetne elérni, ha ezzel párhuzamosan ösztönöznénk a közösségi közlekedést és az aktív mobilitást is. Továbbá fontos lenne szabályozni és elterjeszteni az alacsonyabb kopást eredményező technológiákat – például a szénkompozit féktárcsákat és a strapabíró gumiabroncsokat.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!