A BMW 2025 nyarán jelentős modellfrissítéseket vezet be az i4 elektromos szériánál. A fejlesztések fókuszában a hatótáv növelése és az energiahatékonyság javítása áll. A hátsókerék-meghajtású i4 eDrive35 és eDrive40 modellek új teljesítményelektronikát kapnak: a szilíciumalapú félvezetőket szilícium-karbid (SiC) technológiára cserélik. Továbbá a BMW szerint az új inverter hatékonyabb, ami körülbelül 4,5%-kal alacsonyabb energiafogyasztást és akár 22 kilométerrel nagyobb hatótávot eredményezhet.
A BMW szerint az i4 eDrive35 esetén a WLTP-hatótáv 428 km, míg az eDrive40 modellnél 510 km, ám ezek a számok a legrosszabb felszereltségű verziókra vonatkoznak. Az összkerékhajtású i4 xDrive40 nem részesül a frissítésből – legalábbis a hivatalos közlemény erről nem tesz említést.
Új csúcsmodell: i4 M60 xDrive
A korábbi i4 M50 xDrive helyére júliustól érkezik az új i4 M60 xDrive. A modell teljesítménye 442 kW-ra nő, amely 3,7 másodperces gyorsulást tesz lehetővé 0-ról 100 km/h-ra – ez két tizedmásodperccel jobb, mint elődje. Az első és hátsó tengelyen elhelyezett villanymotorok rendre 200 és 250 kW teljesítményre képesek, a maximális nyomaték eléri a 795 Nm-t. A végsebességet elektronikusan 225 km/h-ban korlátozták, míg a töltési csúcsteljesítmény 205 kW.

A WLTP-hatótáv akár 551 kilométer is lehet takarékos használat mellett. Az új csúcsváltozat 72 900 eurós áron kerül piacra, ami 800 euróval magasabb, mint a korábbi M50 modell.
8 év akkugarancia elektromos BMW-kre
2025. április 1-jétől a BMW globálisan bevezette új, önkéntes garanciáját a nagyfeszültségű akkumulátorokra, amely új és használt tisztán elektromos BMW-modellekre egyaránt érvényes. A garancia nyolc évig vagy 160 000 kilométerig tart, és ha ez idő alatt az akku kapacitása 70% alá csökken, a gyártó térítésmentesen javítja vagy cseréli az akkumulátort.
Új fényezés az iX modellhez
Végül egy kisebb, de látványosabb változás is érkezik nyárra: a nagy méretű iX SUV modellhez új külső fényezési opcióként elérhető lesz a „BMW Individual Frozen Pure Grey metallic” árnyalat.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!