Immáron Norvégia az első ország a világon, ahol pár nap múlva, azaz jövő évtől megtiltják a belsőégésű autók forgalomba helyezését, és a következő évtized során teljesen kitiltják ezeket a járműveket
A döntést még 2017-ben hozták meg a norvégok, így az érintetteknek bőven volt idejük alkalmazkodni és felkészülni az új szabályozásra. Norvégiában már 2022-ben az újonnan forgalomba helyezett járművek közel 80 százaléka elektromos autó volt, és ez az arány 2023-ra 95 százalékra emelkedett a Dataforce autóipari piackutató adatai alapján. Az elmúlt hónapban pedig szinte csak elektromos autókat adtak el Norvégiában.
Az eredeti célkitűzés 2017-ben „utópikusnak” tűnt, ismerte el Harald Andersen, a norvég autóimportőrök szövetségének elnöke a Bloombergnek. „Ambiciózus terveket tűztünk ki, de ezeket megfelelő politikai döntésekkel támogattuk” – mondta.
A Norsk Elbiforening, Norvégia elektromosautó-szövetsége szerint az oslói kormány olyan adópolitikai intézkedéseket vezetett be, amelyek idővel túl drágává tették a belső égésű motorral hajtott autók beszerzését. Az autóvásárláskor fizetendő adó összege a károsanyag-kibocsátás mértékétől függött és ezeket a terheket folyamatosan növelték.
Ezzel szemben az elektromos autók vásárlása 2022-ig teljesen adó- és áfamentes volt, és csak 2023 elejétől vezettek be olyan adót amely az autó tömegétől függ. Emellett számos más intézkedés is támogatta az elektromos járművek terjedését: 2017-ig mentesültek az autópályadíj alól, 2021-ig nem kellett útadót fizetniük, és továbbra is korlátozás nélkül használhatják a buszsávokat.
A töltési infrastruktúra fejlesztését szintén jogszabályok segítették: az ország összes főbb közlekedési útvonalára gyorstöltő állomásokat telepítettek. Ezek használata azonban drágább mint a hagyományos töltőállomásoké és hozzávetőleg háromszor annyiba kerül mint az otthoni töltés.
Bár Norvégia célja a belsőégésű motoros járművek kivezetése, az ország jelentős mértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez. Tavaly 108 milliárd dollár értékben exportáltak 233 millió szabvány köbméter fosszilis energiahordozót. A kőolaj- és földgázexport révén kibocsátott szén-dioxid mennyisége jóval meghaladja azt a csökkenést, amelyet az ország elektromos autóállományának növekedésével elértek.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!