A britek nem korlátozzák a kínai elektromos autók piacra lépését

0

A brit kormány bejelentette, hogy Nagy-Britannia nem tervezi az Európai Unióhoz hasonló vámok kivetését a Kínából importált elektromos autókra, mivel brit vállalatok részéről nem érkeztek olyan panaszok, amelyek vizsgálatot igényelnének az elektromos autók piacán.

Az EU-tagállamok korábban szűk többséggel támogatták a kínai elektromos járművekre vonatkozó, akár 45 százalékos vámok bevezetését, hogy ellensúlyozzák az Európai Bizottság által kifogásolt, Peking által nyújtott tisztességtelen támogatásokat a kínai autógyártóknak. Peking azonban elutasította a vádakat, miszerint tisztességtelen versenyt folytatna az elektromos autó szektorban.

Jonathan Reynolds brit kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a helyi ipar nem nyújtott be panaszokat a brit Kereskedelmi Jogi Hatósághoz (TRA), és egyértelművé tette, hogy az Egyesült Királyság nem tervezi az EU vámintézkedéseinek követését. Hangsúlyozta, hogy „legfőbb aggodalma” a brit gyártók számára biztosított virágzó és nyitott exportpiacok fenntartása, különösen az elektromos autók esetében.

Reynolds továbbá kifejtette, hogy nem látja a Kínával való kapcsolatok aranykorát, amelyet a brit kormány egy évtizede még dicsért, de hozzátette, hogy az Egyesült Királyság kevés figyelmet fordított a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok kiépítésére. Jelenleg az ország prioritása az Indiával és a közel-keleti országokkal folytatott kereskedelmi tárgyalások folytatása – írja az Automotive News. Emellett kiemelte, hogy a jövőbeli kereskedelmi kapcsolatok fontos részét képezhetik az elektromos autók.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!