Így gyorsítaná a magyar kormány az elektromos átállást

0

Magyarország 11 pontos javaslatcsomagot terjesztett az uniós Versenyképességi Tanács elé az elektromos autózásra való átállás felgyorsítása érdekében – mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Nagy Márton hangsúlyozta: szükség van az európai elektromobilitás fellendítését támogató intézkedések összehangolására, mert jelenleg az egyes tagállamok különböző stratégiákat valósítanak meg. A javaslatokat ismertetve a nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy fejleszteni kell a töltőinfrastruktúrát, a szabályozási terhek enyhítésével kell elősegíteni a versenyképesség növekedését, valamint a zöld átmenet során a technológia-semleges eljárásokat és a körforgásos gazdaságot kell előtérbe helyezni.

Nagy Márton felidézte: a Versenyképességi Tanács keddi ülésén előterjesztett javaslatok a közös európai fellépést szorgalmazzák, támogatják az európai versenyképességet és a zöld átállást. A töltőhálózat a szükségesnél sokkal lassabban épül ki, ezért a magyar javaslatok között egyebek mellett szerepel, hogy 50 kilométerenként létre kell hozni elektromos töltőállomásokat, illetve a benzinkutak 80 százalékánál biztosítani kell elektromos töltőegységeket.

A nyilvános töltőhálózat fejlesztésére uniós szintű támogatási programra van szükség, a háztartási töltőállomások kialakításához pedig 900-1500 euró támogatás bevezetését indítványozzák – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Támogatást kell adni az elektromos járművek vásárlásához, Magyarország minden európai uniós állampolgár számára 4500 eurós hozzájárulást javasol – közölte Nagy Márton. Különösen fontosnak nevezte a használt elektromos járművek vásárlását és lízingelését, amit egyedi támogatások bevezetésével kell ösztönözni.

A nemzetgazdasági miniszter kitért az európai flottafelújítási rendszer bevezetésére, ami a vállalatok esetében segítené elő a közepes és nehéz elektromos tehergépjárművekre, autóbuszokra és távolsági buszokra való átállás felgyorsítását.

Nagy Márton kiemelte: a javaslatcsomag indítványozza a többi között az akkumulátorok vagy azok részeinek cseréjére vonatkozó technológia-semleges eljárások elősegítését, valamint a használt akkumulátorok kötelező újrafeldolgozását és megbízhatósági tanúsítvány bevezetését.

A megvalósítás, illetve az erősebb koordináció érdekében Magyarország rendszeresen ülésező munkacsoport létrehozását indítványozza, valamint elektromobilitásról szóló törvény megalkotását javasolja az Európai Bizottságnak. A miniszter ezt azzal indokolta, hogy az elektromos átállás a versenyképesség szíve, meghatározza az európai ipart.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, hogy a szükséges keret mintegy 100 milliárd eurós nagyságrendű lehet. Nagy Márton a kínai elektromos autóimportot terhelő átmeneti büntetővámok bevezetésével kapcsolatban úgy fogalmazott: azon túl, hogy a magyar kormány nem támogat protekcionista, piackorlátozó intézkedéseket, ez a lépés kereskedelmi háború kibontakozását jelentheti, ami egyik félnek sem lenne jó.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!