Elutasította a szakszervezetek követelését a Tesla Berlinben

0

Az amerikai Tesla elektromos autógyártó kategorikusan elutasította a szakszervezetek követelését a kollektív szerződés megkötésére a Berlin melletti üzemében.

„Gyorsan és felesleges bonyodalmak nélkül keresünk megoldásokat dolgozóink problémáira, hogy így a változások lényegesen gyorsabban valósulhassanak meg” – mondta André Thierig gyárigazgató a dpa hírügynökségnek. Hozzátette, hogy az intézkedéseket rendszeresen felül fogják vizsgálni.

Elmondta, hogy a Tesla kollektív szerződés nélkül is a munkavállalóknak juttatható előnyöket tartja szem előtt. Az üzemben kollektív szerződés nélkül is olyan juttatási struktúrát vezettek be, amely a régióban, de az iparágban magában is példa nélkül áll. Ezek közé tartozik az elektromos járművek ingyenes töltése, az ingyenes dolgozói busz- és vonat ingajárat, támogatás a Németország egész területén használható vonatjegyekre és kerékpárok bérlésére.

A kollektív munkaszerződésekben a munkáltatók és a szakszervezetek többek között a bérezésről és a munkaidőről állapodnak meg. A német szakszervezeti szövetség, a DGB szerint Németországban egyre kisebb a kollektív szerződések lefedettsége.

Jörg Steinbach brandenburgi gazdasági miniszter kijelentette, hogy kitart a kollektív szerződés megkötésének követelése mellett a grünheidei Tesla-üzemben. „Természetesen jó lenne, ha az IG Metall és a Tesla meg tudna állapodni a kollektív munkaszerződésben, vagy legalábbis tárgyalnának róla. Ez mindkét fél számára számos előnnyel járna” – mondta Steinbach a dpa-nak. Michaela Schmitz, a Tesla dolgozóit képviselő üzemi tanács vezetője viszont ellenzi a szakszervezetek bevonásával történő kollektív tárgyalásokat.

„Mi közel állunk a munkavállalókhoz” – mondta Schmitz a dpa-nak. „A mozgásterünket szűkítené be a külső befolyás. Másfél év alatt 18 százalékos béremelést tudtunk elérni a termelés területén kollektív szerződés nélkül is” – tette hozzá. Saját bevallása szerint a Tesla évente több mint 250 ezer elektromos járművet gyárt Grünheidében, mintegy 11 500 alkalmazottal. Az üzem bővítés előtt áll.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!