A kínai autógyártók mellett talán a Hyundai az a márka, ami elég agresszívan nyomul az elektromos modellek fejlesztése és gyártása terén. A dél-koreai gyártó nem Kínában akar nagyot villantani, hanem azokban a régiókban, ahol még nem igazán tudta a kínai technika megvetni a lábát, köztük Európában és Amerikában.
Éppen ezért hazánkban sem kell senkinek bemutatni, hiszen kiváló minőségű elektromos autóikkal már sok éve színesítik a magyar és az európai elektromos autós kínálatot. Illetve a kontinensen, Csehországban található gyáruk pedig többek között a Kona elektromos változatának szülőhazája, ami az egyik legnépszerűbb e-autó Európában. Persze a gyártás csak egy dolog, de készül már a Hyundai saját fejlesztésű LFP cellája, valamint a gyártási költségek csökkentésén is erősen fáradoznak a mérnökök.
Ha már gyártás, akkor egy újabb jó hírt tudunk hozni a dél-koreai márkától, hiszen egy új, hazai pályán megépülő gyár alapkőletétele történt meg nemrég és a kivitelezési munkálatok még idén megkezdődnek. Szóval a Hyundai nem ül a babérjain.
A közel 1,5 milliárd dollárba kerülő létesítmény évente 200 000 elektromos autó gyártására lesz képes és egyben közel 30 év után a Hyundai első új gyártóüzeme lesz Dél-Koreában. A Hyundai a korábbi ulsani üzeme helyére építi meg az új épületeket. Ha a dolgok a tervezett ütemben haladnak, akkor innen 2026 első negyedévében gördülhetnek le az első tisztán elektromos autók, vagyis egy bő 2 év múlva. A közel 550 000 négyzetméteres üzem teljes egészében megújuló energiával fog működni, amit egy RE100 tanúsítvány is igazol. A Hyundai még „alacsony szén-dioxid-kibocsátású” építési technikákat is bevet majd az üzem megépítéséhez azzal a céllal, hogy nettó szén-dioxid-semleges létesítményt érjen el.
Gyárépítések tekintetében amúgy a Hyundai nem aprózza el a dolgokat, ugyanis a múlt hónapban befejeződött az Egyesült Államokban (Georgia Állam) készülő gyáruk, ahol autókat és akkucellákat is gyártanak majd. De már Szaúd-Arábiában és Grúziában is épülnek a megfelelő gyárak, hogy a vállalat minél több elektromos autót készíthessen és adhasson el.
A most bejelentett gyár tekintetében nem tudni, hogy mely modellek készülnek majd ott, de egyesek a Kia EV3 és EV4 típusokat biztos befutónak vélik, ha bemutatkoznak.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!