Berlinben is gyártani fogják az olcsó, 9 millió forintos Teslát

0

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója nemrégiben villámlátogatást tett a Berlin mellett levő gigagyárban, ahol a belső dekorációval kapcsolatos dícséretek mellett Musk elárulta, hogy az európai gyár várhatóan részt vesz az olcsó Tesla gyártásában.

A Tesla évek óta arról beszél, hogy egy olcsóbb elektromos autót gyártana. Viszont az infláció és az elektromos autók iránti hatalmas kereslet az árak emelkedését eredményezte. Korábban a Tesla egy nagyjából 25 000 dolláros elektromos autó piacra dobását jövendölte, ami Musk Twitter üzenetei szerint akár 2023-ban meg is jelenhet. 

Majd 2022-ben Musk nyomatékosan kijelentette, hogy a Tesla egyáltalán nem fordított semennyi időt az olcsóbb modell fejlesztésére. Inkább az Optimus robot és a Model Y gyártásának a felpörgetésén volt a hangsúly. Sőt, volt időszak mikor Musk azt is felvetette, hogy az olcsóbb, Tesla logóval ellátott elektromos autóktól végső búcsút mondhatunk. Mivel az egyáltalán nem profitorientált.

Azonban a Tesla 2022. harmadik negyedéves pénzügyi eredményeinek nyilvánosságra hozatalát követő konferenciahívás során Musk megerősítette, hogy mégis lesz az olcsóbb Teslából valami. A Tesla mérnökei ugyanis összekapták magukat és a következő generációs elektromos autók padlólemezének a fejlesztésére adták a fejüket. Ez pedig elhozhatja az igazán olcsó elektromos autók hajnalát.

Az igazán olcsó Tesla gyártásának helyszíne pedig kezdetben Mexikóban kapott volna helyet, azonban annak a gyárnak az építkezése még várat magára. Így Austinban indulhat meg elsőként a kisebb Teslák gyártása várhatóan 2025-ben.

Musk rapid látogatásának egyik apropója pedig az volt, hogy az egybegyűlt munkásoknak megköszönje az eddigi kemény munkát, majd bejelentette, hogy a Giga Berlin is gyártani fogja az olcsóbb, 25 ezer dolláros kis Teslát.

Továbbá a Tesla vezér szerint baromi jól néz ki a berlini gigagyár és az egészet graffitikkel fogják borítani.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!