Megmutatták az elektromos VW ID.7 kombit

0

Április közepét írtuk, mikor a Volkswagen bemutatta a tisztán elektromos 700 kilométer hatótávú Passat utódot, ami az ID.7 nevet kapta. Majd augusztus közepén végre megindult a VW szedánjának a sorozatgyártása, melynek magyarországi ára is megérkezett szeptember közepén.

2022 májusától sejthettük, hogy az ID.7-ből készül egy kombi verzió is, ugyanis a németek ekkor jegyeztették be az Európai Szabadalmi Hivatalban az ID.7 Tourer nevet a névjegyzékbe. Ekkor még csak nagyban sejteni lehetett, hogy milyen képességekkel tör utat magának a hatodik elektromos ID. modell, az ID.7, ami két változatban kapható. Azaz jelenleg még csak az ID.7 Pro ára ismert, a nagyobb, 86 kWh-s akkumulátorral ellátott ID.7 Pro S érkezése azonban még várat magára.

Most viszont a Volkswagen megtörte a csendet és hivatalosan is elismerte illetve megmutatta, hogy az ID.7 egy kombi változattal is gyarapodni fog.

A Volkswagen MEB platformjára épülő elektromos kombi előnye a rövid túlnyúlásokban és a hosszú tengelytávban keresendő. A gyáriak szerint még öt emberrel is több mint 545 literes csomagtérrel büszkélkedhet az ID.7 Tourer néven érkező friss modell. Sőt, a hátsó üléseket lehajtva mindez 1714 literre növelhető.

Az ID.7 Tourer gyártása várhatóan jövőre indul a Volkswagen emdeni üzemében.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!