Hamarosan egy olcsóbb Smart #1 modell érkezik

0

A Smart elektromos autók egyik nagy erénye az áruk. Igen kedvező áron lehet ezek révén hozzájutni elektromos autóhoz, bár cserébe azt is kell fogadni, hogy a rendelkezésre álló méretek terén kompromisszumot kell kötni majd. Ennek ellentételezésére érkezett meg a Smart #1 elnevezésű crossover, ami már kellemesebb méreteket kínál, egy igen jó technikai háttér mellett.

Tavaly áprilisban mutatkozott be a modell hivatalosan is Berlinben, mihez egyszerűen csak a #1 nevet társította a gyártó és egyetlen töltéssel akár 440 km-t is meg tud tenni. A tanulmányautó már egy évvel korábban bemutatkozott a Müncheni Autószalonon, akkor még Concept #1 néven.

Már ott meg lehetett tudni, hogy ez lesz a Mercedes-Benz és a Geely első közösen fejlesztett szerelemgyermeke ahogy a neve is jelzi. A Smart #1 a legnagyobb modell a márka negyedévszázados történetében, ugyanis az típus méretei 4270x1822x1636 mm, tengelytávja pedig 2750 mm.

A Smart #1 szabad szemmel is felülmúlja a jelenlegi négyajtós Smart ForFour modellt, ami nem éri el a 3,5 méteres hosszúságot sem. A mérnökök sokat merítettek a koncepcióautóból, de nem hoztak át minden apróságot. A Smart #1 teljesen más első lökhárítót kapott oldalsó légcsatornákkal, normál méretű tükörházakkal és 19 colos kerekekkel, illetve hagyományos hátsó ajtóval és rejtett kilincsekkel. Viszont a mátrixfényszórók, amik végén egy Y alakú elemmel ellátott sáv köt össze az szinte teljesen megegyezik a tanulmányautóéval. A hasonló stílusú hátsó lámpa és a hatalmas panorámatető is megmaradt.

Technika szempontjából a Smart #1 hátsókerék meghajtást kapott, 272 lóerős és 343 Nm-es villanymotorral. Az elektromos Smart aljában egy 66 kWh-s akkumulátort helyeztek el a Smart mérnökei, mellyel akár 420-440 kilométert is megtehetünk egyetlen töltéssel. A #1 akár 150 kW-os villámtöltést is támogat, azonban a modell végsebessége 180 km/h-ra lett korlátozva. Ára Németországban 41 490 eurótól indul a Pro+ nevű alapmodellel.

Ezt a belépőszintet piszkálta most meg a Smart, ugyanis az új alapmodell (ami egyszerűen csak Pro néven kapható) gyomrába egy kisebb és egyben olcsóbb kémiát használó akkumulátor kerül. Az eddigi alapmodell (Pro+) esetében NMC kémiát találhattunk, ám az új esetében már LFP kémia érkezik és sajnos az elérhető kapacitás is visszaesik 49 kWh-ra. Ezzel 5000 euróval olcsóbban tudja adni az autót a Smart. Az új, LFP akkuval a WLTP hatótáv 300 km lett, szemben a korábbi 400 – 440 kilométerrel. Az új alapár így 36 490 euró.

Az új #1 Pro idén ősszel jelenik meg Európában, pontosabban: Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Svájc örülhet, míg a többi európai országban 2024 tavaszától lesz elérhető az olcsóbb Smart.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!