A DS is csak tisztán elektromos autókat fog bemutatni 2024-től

0

A DS Automobiles felgyorsítja az elektromos átállást, és 2024-től kizárólag tisztán elektromos modelleket mutat be. Ismerteti a cég közleményében, amelyet a DS magyarországi importőre juttatott el az MTI-hez. 

Tájékoztatásuk szerint a DS franciaországi központjában a napokban befejeződik a gyártó új, zéró emissziós korszaka első modelljének fejlesztése, a járművet az olaszországi Melfiben fogják gyártani. 

Az új fejlesztés a Stellantis konszern első olyan projektje, amely az STLA M nemzetközi platformra épül. A jövőre érkező, 100 százalékosan elektromos modellben alkalmazott nagy kapacitású, akár 98 kilowattórás akkumulátorok a jármű számára több mint 700 kilométeres hatótávolságot tesznek lehetővé – tájékoztattak.

A közleményben emlékeztetnek: az innovatív márka 2014-es önállósodása óta stratégiájának középpontjába helyezte az elektrifikációt. A DS minden modellje 2019-óta elérhető plug-in hibrid hajtással vagy elektromosított változatban E-TENSE néven. A márka a továbbiakban 100 százalékban elektromossá kíván válni.

2023 első félévében a DS eladásain belül közel 50 százalékot képviseltek az E-TENSE modellek, továbbá a DS márka 41 országban van jelen kereskedőhálózatával, amelynek már 450 tagja van.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!