Újabb nagymúltú német autógyártónak segíthetnek a kínaiak

0

Az európai autógyártók technológiai fejlettsége mellé ma már felnőtt a kínai gyártástechnológia és tudásbázis is. Pedig ez néhány éve még elképzelhetetlen volt. Az elmúlt 5-6 év alatt azonban hatalmasat robbant a kínai tudásbázis és az akkor még startup-jelleggel működő gyártók (többek közt a NIO, vagy az XPeng Motors) ma már az elektromos autózás és a mögötte lakó technológia éllovasai.

A Volkswagen pár hónapja már felvállalta, hogy ezek az egykor lesajnált márkák ma már olyan előnyt szereztek, ami ellen kár harcolni, inkább együttműködésre kell törekedni és akkor nekik is jut abból a sok fejlesztésből, amire az erőforrásokat a partner XPeng már egyszer elköltötte.

A Volkswagen húzása bizonyára nem megalázkodásnak számított autógyártói körökben, hiszen pletykák szerint a Mercedes-Benz is meglátta a lehetőséget egy hasonló stratégiai partnerségben.

A Reuters hírügynökség szerint a NIO és a Mercedes-Benz nemrég tárgyalóasztalhoz ültek. A megbeszélés fő témája az lehetett, hogy a német autógyártó befektethet a kínai gyártó üzletmenetébe, cserébe annak kutatási és fejlesztési eredményeiért. Az ügyben jártas emberek azt mondták az újságíróknak, hogy a technológia és a pénzügyi befektetés részletei még megvitatásra várnak, de a tárgyalások már biztosan megindultak.

Ugyanakkor a fent linkelt cikk szerint nem biztos, hogy végül lesz is valami az egészből, hiszen a Mercedes-Benz kutatás-fejlesztési és stratégiai csapatai aggódnak amiatt, hogy a technológiai együttműködés károsíthatja a márka imázsát, és torzulásokhoz vezethet a csoport kínai részvényeseivel szemben.

Ha ezen múlik egy esetleges együttműködés, az nem feltétlenül lesz egy reális alapokra helyezett döntés. Ne felejtsük el, hogy bár a NIO egy kínai márka, de abból a felső-polcosok közül való és mára igen jelentős fejlesztési, valamint technológiai alap van a kezükben. Ha pedig az autóikban található technológia nem lenne elég, ott van az akkucsere-hálózat megléte, amit eddig egyedül a NIO tudott működő üzleti modellként meghonosítani.

A Reuters kérésére egyik márka sem erősítette meg a tárgyalások elindulását, azt azonban elismerte a Mercedes-Benz, hogy „Ola Kaellenius folyamatos rendszeres párbeszédet folytat különböző iparági vezetőkkel és társaival, beleértve a Nio vezérigazgatóját, William Li-t is.”

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!