Lencsevégre kapták a kínai NIO tízmillió forint körüli elektromos autóját

0

Szemfüleseknek sikerült lencsevégre kapni egy új elektromos autómárkát, ami a NIO égisze alatt léphet a piacra.

William Li, a NIO vezérigazgatója még 2021 augusztusában jelentette be, hogy új tömegpiaci márkát vezet be. Várhatóan ez az új márka úgy lesz pozícionálva, hogy versenyre keljen a Volkswagen és a Toyota tömegmodelljeivel az európai piacon. Legutóbb idén áprilisban érkezett erről a jóárasított márkáról az a hír, hogy az első teljesen elektromos modelljük induló ára 30 ezer eurótól indulna. William Li, a NIO Group vezérigazgatója így nyilatkozott eme ötletükről az AutoCar magazinnak: „Egyértelmű, hogy Európában nagyobb a kereslet a kisebb járművek iránt. A kompakt autók esetében az akkumulátor költségének aránya nagyobb lesz, mint egy másik autó költsége. De ez a kihívás egyetemes; ez nem csak a NIO-ra vonatkozik. Európában más kompakt modellek is hasonló kihívásokkal néznek szembe.” 

Kezdetben még Firefly kódnév alatt futott a projekt a NIO házán belül, de úgy tűnik, hogy már nevet adtak a gyereknek. A NIO az „Alps” nevet adta az új almárkájának. Jelentések szerint a Toyota és a Volkswagen a legtöbbet eladott autógyártó Európában, az Alpok pedig Európa legmagasabb hegyvonulata.

Az új, Alps almárka a NIO 3.0-s platformján kapna helyet a házon belüli tömegpiaci modellekhez kifejlesztett akkumulátorokkal. Továbbá a vezérigazgató úgy véli, hogy az Alps márkából „valószínüleg havi 50 000 darabot el tudunk adni”. Főleg úgy, hogy a mainstream EV márka ára 30 000 és 50 000 dollár közötti árcédulát kapna.

A nemrég Kínából élőkerült kémfotók pedig azt sugallják, hogy a NIO első, Alps márkájú elektromos autója köszöni szépen jól van és jelenleg is fejlesztés alatt áll.

A fenti kémfotókon egy erősen álcázott elektromos autó látható, de kísértetiesen hasonlít a NIO ET7 modelljére. Igaz, a tetőn nincs LiDAR, de van egy kamera a szélvédő alatt, jelezve az intelligens hajtásrendszert.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!