Tisztán elektromos minibuszt villantott a Volvo

0

Úton van a Volvo első, teljesen elektromos minibusza, melyet a svéd autógyártó csütörtökön villantott meg. A Volvo EM90 névre keresztelt egyterű olyan, mint egy „mozgó skandináv nappali”.

Év eleje óta sejthető volt, hogy a Volvo egy tisztán elektromos kisbuszon dolgozik, ugyanis Qin Peiji, a Volvo Cars Greater China elnöke akkor fedte fel az autógyártó elektromos járműveinek terveit. Az akkori dián hat különböző tisztán elektromos Volvo modell volt látható, melyek között szerepelt az XC40, a C40 Recharge, az EX90, az EX90 Excellence, egy kis SUV, mely az EX30 lehetett és egy elektromos kisbusz.

Az elnöknek igaza volt, ugyanis a Volvo csütörtökön bejelentette, hogy az elektromos kisbusz hamarosan megérkezik. A Volvo szerint az új EM90-et arra tervezték, hogy „az utasok a lehető legtöbbet tudják kihozni abból az időből, melyet az autóban töltenek.” Hogy ezt hogyan gondolja a Volvo azt egyelőre csak megtippelni tudjuk, de a lenti videóból kiderül, hogy a jármű belseje úgy néz ki, mintha egy Ikea katalógust nézegetnénk.

Ugyan a Volvo egyelőre semmit nem árult el az új EM90-re keresztelt minibuszról, de azt tudjuk, hogy a cégcsoporton belüli ZEEKR 009 minibusz alapjaira épül, melynek két villanymotorja 536 lóerőt ad le. A Volvo EM90 november 12-én debütál világszerte, és az előrendelések még aznap megkezdődnek elsőként a kínai piacon.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!