800 voltos rendszert kap a Mercedes EQE és EQS a jövőben

0

A legfrissebb hírek szerint 2025-től 800 voltos elektromos rendszerre frissíti EQE és EQS elektromos modelljeit a Mercedes-Benz, amely 200 kW feletti töltési kapacitást tesz lehetővé. Sajtóértesülések szerint a 800 voltos rendszerfeszültségre való átállás az EVA2 platform nagyobb frissítésének része, ami ezután az EVA2M nevet kapja meg.

Az EVA2 köztudottan az a 400 voltos platform, amelyen az EQE és az EQS sorozat alapul. Most azonban a német JESMB autóipari blog szerint az EVA2 platform egy átfogó frissítést kap és EVA2M néven érkezik meg a köztudatba – az „M” a „Mopf” rövidítése, a Mercedes belső rövidítése a modellfrissítéseknek. A lap ennek forrását nem nevezi meg, de a frissítés állítólagos tartalmát igen.

Ennek apropójaként a Valeo korábbi e-motorjait a Mercedes-Benz által fejlesztett eATS 2.0 hajtás váltja fel, amely 800 voltos elektromos rendszerrel működik együtt. Mivel az eATS 2.0 látszólag csak 800 voltra van tervezve, a hajtás feszültséghelyzetét is meg kell változtatni az EVA2 esetében. Továbbá az eATS 2.0 egységet a jövőbeni MMA (CLA, valamint az EQA és EQB következő generációja) és az MB.EA-M (C-Class és GLC) platformok is megkapják.

Az EVA2M új SiC teljesítményelektronikát és új típusú akkumulátorcellát is kap a jövőben. A német autóipari blog szerint önmagában a SiC teljesítményelektronika a tiszta szilíciumból készült félvezetők helyett öt százalékkal növeli a hatótávolságot az alacsonyabb hőveszteség miatt. Az új akkucellatípusról pedig csak annyit tudni, hogy „azonos az MMA platformmal”. Az azonban nem derült ki, hogy ez más kémiát vagy esetleg más formátumot kap-e.

Plusz az eATS 2.0-ra való váltás egyébként egy újabb újítást is hoz: a jelenlegi merev váltós Valeo hajtástól eltérően az eATS 2.0 kétfokozatú váltót kap. Itt a PSM erősebb, a sebességváltó pedig a megnövekedett nyomatékhoz igazodik. Az MMA modellekhez készült eATS 2.0 alapváltozata is két fokozattal rendelkezik, de ezeket kisebb teljesítményre tervezték.

A kérdés már csak az, hogy az ilyen hatalmas változásokkal kapcsolatos jelentések és találgatások milyen hatással lesznek a Mercedes legjobb elektromos modelljei iránti keresletre. Az pedig várható volt, hogy négy év után frissülnek a Mercedes modelljei, de arra szerintem senki sem gondolt, hogy ekkora volumenű változás érkezik a csillagos márka zászlóshajóihoz.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!