Csodaszép elektromos szedán hódítaná meg Kína autópiacát

0

Az Avatr kínai autógyártó neve nem feltétlenül kell ismerős legyen mindenkinek, hiszen először tavaly májusban robbantak be a kínai és a világ elektromos autós hírei közé azzal, hogy készítettek egy saját változatot az ország legnépszerűbb elektromos autójából, amit Wuling Hongguang Mini elektromos autóként ismerünk. Kicsi, olcsó, funky. Az Avatr sem akart kimaradni a nagy buliból, ezért megalkották a Lumin Corn elektromos autót.

Az Avatr tulajdonképpen egy termékcsalád neve, amit a szintén kínai Changan márka gyárt (Huawei és a CATL hathatós segítségével) és miután a Lumin Corn segítségével bekerültek a köztudatba, majd úgy döntöttek a márka döntéshozói, hogy ideje emelni a tétet.

Tavaly nyáron érkezett meg az Avatr 11 SUV, ami már egy jóval komolyabb e-autó, mint a Corn. Mindez pedig az árában is visszaköszönt, ugyanis átszámolva nagyjából ötvenezer euróba kerül az Avatr 11 SUV, de van fullos verzió is belőle 86 ezer euróért. A CnEVPost szerint az újdonsült kínai márka betör a szedán kategóriába, ugyanis a kínai szivárogtatások szerint rögtön a NIO ET7-nek állítottak egy ellenfelet, ami az Avatr 12 nevet kapta.

A fenti kép a jó öreg kínai szivárogtató hatóságtól került ki az internetre, ami a kínai közlekedési hatóság, rövidebben az MIIT (Ministry of Industry and Information Technology). Pletykák már voltak az év elején egy érkező újabb Avatr típusról, azóta bizonyára nem tétlenkedtek a márka tervezői sem, hiszen már az engedélyeztetési eljárásnál járnak, így kerülhetett ki a fenti fotó a nyilvánosság elé.

Az Avatr 12 egy körülbelül öt méter hosszú elektromos szedán, amely vagy egymotoros változatban 230 kW teljesítménnyel, vagy négykerék-hajtású változatban, további 195 kW teljesítménnyel lesz megvásárolható. Ugyanarra az EP1 platformra épül majd, mint az Avatr 11 és célja, hogy olyan csúcskategóriás autókkal versenyezzen, mint a már említett NIO ET7, vagy éppen a ZEEKR 001.

A hajtáslánc a Huawei-től, az NMC akkumulátorok pedig a CATL-től származnak. A CarNewsChina szerint a motorok ugyanazok, mint az Avatr 11 SUV modellben, illetve az akkupakkok terén sem kell változásra számítani: 90,4 és 116,8 kWh kapacitásokból lehet majd választani.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!