Az utóbbi időben egyre többször megkaptam, hogy miért nem tesztelünk olcsó városi elektromos autókat. Nos, erre viszonylag egyszerű a válasz: azért nem, mert nincs. Bár mondjuk relatív, hogy kinek mi az olcsó. A 9 millió forintos Dacia Spring után már a következő lépcsőfoknál a 12 millió forintos árcédulát találjuk.
De mindent megteszünk a Kedves Olvasóinkért, ezért megpróbálunk egy Low Budget Electric tesztkategóriát elindítani.
Első modellnél szerencsére nem is kellett messze mennem, ugyanis a Budakeszin található Opel Interat-os ismerőseimnél akad néhány Opel Mokka-e Edition felszereltségű elektromos autó amiből egyet beállítottak tesztautónak. Így legalább a múlt hétvégén kipróbálhattam, hogy milyen a Mokka-e.
Az Opel 2020 nyarán mutatta be a második generációs Mokkát, ami tisztán elektromos hajtást is kapott. Ebben az időben meglehetősen kalandos utat járt be az Opel, hisz a PSA csoport után a Stellantis-hoz került, viszont az elektromos Mokka még a PSA égisze alatt született meg a CMP (Common Modular Platform) padlólemezen.
Dizájn tekintetében teljes frissítésen esett át a második generációs Mokka, ami baromi jót tett az autónak. A tervezőasztalon mertek nagyot álmodni és jóval merészebb vonalakkal született meg az új formavilág mint az elődje. Ennek egyik meghatározó eleme az orron található plexi panel, amit az Opel nemes egyszerűséggel csak Vizor névre keresztelt. Ennek alapját a 70-es években népszerű Manta modell orrésze adta.
Ezen kívül a kéttónusú festés ami egyik fő ismérve lehet az új Mokkának. Itt legtöbbször a fekete illetve almazöld színkombináció ami nagyot üt a fiatalos megjelenésével. Azonban a tesztautó teljesen fehér színben, művésznevén – Jade fehér színben – hagyta el a gyárat, melyre egy feltűnő matrica került.
Első pillantásra is jól látható, hogy egy B szegmensű crossoverhez van szerencsénk, ami egy kis családi autónak is tökéletesen megfelel. Hosszúsága 4150 mm, szélessége 1750 mm, tengelytávja 2650 mm míg magassága 1525 mm.
Hatalmas plusz pont, hogy a kerékjárati íveket meghagyták feketére az Opel dizájnerei, ami a küszöbön is megtalálható. Az ajtók teljesen lenyúlnak az autó aljáig, így az ezeken található műanyag borítás megvéd egy-egy esős, sáros napon, hogy ne legyen koszos a nadrágunk a ki-be szállásnál.
Az Opel Mokka-e hátsó lámpái az első fényszórók dizájnját követi, ami nagyon jól néz ki. Továbbá az Opel gondoskodott arról, hogy az összes Mokka LED-es lámpákat kapjon. Még az esetünkben kipróbált Edition tesztautó is.
Azonban úgy tűnik, hogy az Opel dizájnereinél elfogyott a lendület mikor a 350 literes csomagtartóhoz hozzáférést biztosító csomagtérajtót rajzolták. Igaz, hogy az ajtó alsó éle és a lökhárító közé megálmodtak egy rést ahol fel lehet emelni a hátsó ajtót, de a nyitó gombot sajnos a lökhárítóba építették, ahol a kamera és a rendszámtábla világítás is található. Azaz télen vagy nedves időben biztos, hogy tiszta kosz lesz a rendszámtábla felett található ajtónyitó gomb. De ez legyen a legnagyobb gond.
A beltér viszont nagyon el lett találva. Az első ajtókárpitok szövettel, míg az ajtópanelen található könyöklők puha anyaggal lettek borítva. Ellenben a hátsó ajtók keményebb anyagot kaptak. Az ülések kényelmesek, a kormány jó tapintású és a fontosabb kezelőszervek játszi könnyedséggel megtalálhatóak rajta. A térérzet elöl az autó méreteihez képest megfelelő, de a hátsó ülések inkább csak gyerekeknek kényelmes.
A műszerfal is teljesen megújult, így a Mokka-e minden változatából száműzték az analóg műszereket melyeket két darab 7”-os kijelzőre cseréltek. Viszont a jobban felszerelt változatokba egy 12”-os és egy 10”-os kijelzőt raktak a gyáriak. A hétvége alatt egyáltalán nem hiányzott a két nagyobb kijelző, hisz a két kisebb kijelző is kiválóan teszi a dolgát és a vezető előtti kijelzőn minden fontos adatot láthatunk. Ilyenek például az akkumulátor töltöttség (sajnos csak a nagykijelző mutatja a százalékot), a még megtehető hatótáv illetve a fogyasztási adatokat is tudjuk váltogatni a bajuszkapcsoló segítségével. A középső kijelzőre pedig az Apple Carplay-t vagy az Android Auto-t tükrözhetjük. Ami számomra bőven elegendő volt.
További jó meglátás volt az Opel részéről, hogy meghagyták a klasszikus klímagombokat és tekerőket. Viszont ha ehhez hozzáérünk, akkor egyből előjön a klíma menü a középső kijelzőn, ahol még jobban finomhangolhatjuk a belső tér levegőjét.
Középen a menetválasztó kar mellett találjuk a Drive Mode választógombot, ahol a Sport, Eco és Normal menetmódok közül válogathatunk. Alapból a Normal módot használja a Mokka-e, ami bőven elég. De ezek mindegyike az adott stílushoz igazítja a jármű rendszereit. Például a gázreakciót, a szervokormány működését és a hűtést. A Sport mód növeli a menetdinamikát, az Eco mód a hatékonyságot, míg a Normal mód e kettő kiegyensúlyozott változatát kínálja.
Az Opel Mokka-e elektromos autót a PSA csoportból már jól ismert 50 kWh-s lítium-ion akkumulátorral és az első tengelyen elhelyezett 100 kW-os (136 LE) villanymotorral szerelik. Az akkupakk 18 modulból áll melyek külön-külön 12 cellát tartalmaznak, ezen cellák ideális hőmérsékletét folyadék keringetésével tudja ideális hőmérsékletre hűteni, vagy fűteni a Mokka-e. Azonban az Opel így is 8 éven vagy 160 ezer kilométeren belül cseréli az akkumulátort, ha az meghibásodna.
A Mokka-e péntektől hétfő reggelig volt nálam. Ez idő alatt 421 kilométert tettem meg 17,7 kWh/100km-es átlagfogyasztással. Őszintén bevallom, hogy egy kicsit többre számítottam, ugyanis legtöbbször autópályán közlekedtem az Opel második tisztán elektromos autójával. A 16″-os, tízküllős könnyűfém keréktárcsákon lévő gumi nagyon csendes volt még autópálya tempónál is, a Mokka-e futóművében pedig szintén pozitívan csalódtam. Ugyanis nagyon jól tompították az úthibákat.
Ennyi idő alatt rendkívül meg lehet barátkozni a Mokkával, főleg úgy, hogy ha az autót másodmagával használja az ember.
Úgy gondolom, hogy akár még két kisebb gyerekkel is teljesen élhető a Mokka, akkor is ha valaki néha egy-egy nagyobb útra menne vele. Itt biztonságot ad a 100 kW-os villámtöltés, amivel baromi jól tölthető az Opel. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a most betárolt elektromos Opel Mokka-e modellekhez akár 12,9 millió forintért is hozzá lehet jutni, szinte azonnal.
Ennyi pénzért ez a Mokka-e pedig egy igazán jó vétel lehet 5 év/100.000 km általános garanciával egy olyan családnak aki nem tesz meg naponta nagy távokat, de mégis kényelmesen akar utazni. Itt nem kell semmi extrára figyelni, nem kell semmi extrát beállítani. Csak vezetni kell és néha oda-oda pillantani a kormány előtti kijelző jobb alsó sarkára, hogy mennyi a még megtehető hatótáv.