Előrendelhető a világ első repülő elektromos autója

0

A repülő autók 2023-ban futurisztikusnak tűnhetnek, de már egyre közelebb vagyunk ahhoz a ponthoz, hogy a gyakorlatban is megjelenjenek ezek a járművek. A világ első teljesen elektromos repülő autójának gyártását ugyanis a napokban hagyta jóvá az amerikai légi közlekedési hivatal.

A 2015-ben alapított kaliforniai székhelyű Alef Aeronautics vállalat célja a világ első repülő autójának megalkotása – írja a New York Post.

Az Alef Aeronautics 2019 óta teszteli a Model A teljesen elektromos jármű prototípusát, a kétüléses autó gyártása pedig hivatalosan is megkapta a korlátozott speciális alkalmassági tanúsítványt az amerikai légi közlekedési hivataltól (FAA). Az engedély egyelőre korlátozza azokat a helyeket, ahol a jármű repülhet és a megközelíthető célokat is. A járművet függőleges fel- és leszállásra tervezték, és egy vagy két utas szállítására alkalmas.

Az Alef Aeronautics repülő autója függőleges felszállási manőverei alatt és utána a kabin stabil marad a fülke speciálisan megtervezett forgó kialakítása miatt.

Tavaly októberben mutatták be a járművet először, azóta magas számú előrendelés érkezett rá magánszemélyektől és vállalkozásoktól. Az amerikai repülő autó gyártója 298 520 dolláros, azaz átszámítva körülbelül 100 millió forintos fogyasztói áron kínálja majd a teljesen elektromos Model A-t. A vállalat vezérigazgatója, Jim Dukhovny  szerint ez „egy kis lépés a repülőgépeknek, de egy hatalmas lépés az autóknak”.

Az Alef weboldala szerint a Model A az utakon a Low-Speed ​​Vehicle (LSV) kategóriába tartozik, amely az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hatóság szabályozása értelmében azt jelenti, hogy az autóra külön törvényi korlátozások vonatkoznak majd a legtöbb államban.

„A cél az, hogy ha egy sofőrnek gyorsabb útvonalra van szüksége, akkor ki tudja használni az autó repülési képességeit” – olvasható az oldalon. Jim Dukhovny szerint ezzel a vállalat egyre közelebb kerül a környezetbarát és gyors közlekedéshez.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!