Az MG Motor várhatóan két újabb változattal bővíti a Magyarországon is kapható, tisztán elektromos MG4 modelljét.
A jelenlegi MG4 sorozat három modellváltozatban érhető el. A belépő szintű Electric Standard névre keresztelt változatban egy 51 kWh-s akkumulátor és egy hátsó tengelyen elhelyezett 125 kW-os villanymotor található, amivel akár 350 kilométert is meg lehet tenni (WLTP). Míg az Electric Comfort és az Electric Luxury változatokban egyaránt 64 kWh-s akku kapott helyet egy 150 kW-os villanymotorral. A nagyobb akkuval ellátott modellek akár 450 kilométert is meg tudnak tenni egyetlen töltéssel (WLTP).
Brit sajtóértesülések szerint két újabb változatot szeretne az MG Motor hamarosan a piacra dobni, amiből az egyik egy igazi erőgép lehet, míg a másik egy hosszútávú autózásra fejlesztett elektromos modell.
Az MG4 XPower névre keresztelt új, teljesítményorientált változatban valószínüleg ugyan az a 64 kWh-s akkumulátor kaphat helyet, ami a több modellből ismert. Azonban az MG mérnökei az első tengelyre is elhelyeztek egy villanymotort, így a két elektromos motor teljesítménye együttesen elérheti a 320 kW-ot. Mindez pedig lehetővé teszi, hogy az XPower 3,8 másodperc alatt gyorsuljon 0-ról 100 km/órára. Ennek a verziónak a végsebességét 200 km/órába korlátozták, míg nagyjából 385 kilométer megtételére lesz képes egyetlen töltéssel. Az Egyesült Királyságban nagyjából 36 495 fontra, azaz 42 600 euróra becsülik az MG4 csúcsváltozatát.
Az Autocar által említett második újítás az MG4 új, „Long Range” változata, ami 77 kWh-s akkumulátort kapott ami egy teljesen új, 184 kW-os villanymotorral párosul. Ezzel a párosítással, ha minden jól megy, akkor nagyjából 520 kilométert tud az új MG4 megtenni egyetlen töltéssel és 6,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre.