Egyre közelebb a Volkswagen 10 millió forint alatti elektromos autója

0

A Volkswagen pénzügyi igazgatója, Arno Antlitz úgy véli, hogy a Volkswagen-csoport egyre közelebb került ahhoz, hogy megfizethető árú, tisztán elektromos autókat tudjon gyártani.

Az elektromos autók gyártásának felgyorsítása és piacvezető pozíciójának megőrzése érdekében a Volkswagen márciusban közel 180 milliárd eurós befektetési tervet mutatott be. Az összeg jelentős részét, mintegy 68 százalékát az elektronosításra és a digitalizációra fordítja a Volkswagen. Emellett a költségek csökkentése érdekében várhatóan a nyereséget növeli a VW, miközben egyre közelebb hozza a vásárlók számára az olcsóbb elektromos járművek sorozatgyártását.

Ennek egyik jelentős lépése az akkumulátortechnológia frissítése és az egységes akkucella megépítése, mellyel akár 50 százalékkal is csökkenteni tudja a VW a gyártási költségeket.

Az olcsósítás apropójaként a Volkswagen még márciusban mutatta be az ID.2all koncepciójárgányát, melynek induló ára várhatóan 25 000 euró alatt lesz. A megfizethető városi elektromos autóban pedig várhatóan akkora hely lesz mint egy VW Golfban. Thomas Schafer, a Volkswagen Passenger Cars vezérigazgatója szerint „az ID.2all azt mutatja, hogy merre akarjuk vinni a márkát”, azaz továbbfejlesztett dizájnnal és csúcstechnológiával a megfizethető ár felé.

Ezt erősítette meg a Volkswagen-csoport pénzügyi igazgatója, Arno Antlitz, aki az Autocarnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy a jövőben a Volkswagen képes lesz ilyen áron szállítani az elektromos autóit, köszönhetően az olcsóbb akkumulátoroknak és a gyártás egyszerűsítésének.

„Biztosak vagyunk benne, hogy el tudjuk érni ezt az árszintet. Technikai oldalon számtalan újítás érkezik. Ebben az elektromos autóban lesznek az első házon belüli akkumulátorcelláink melyek Valenciában készülnek. A nikkel és a lítium árának folyamatos csökkenésével el tudjuk érni a 25 000 eurós árcédulát. Emellett pedig tisztességes haszonkulccsal gyártjuk ezeket az elektromos autóinkat.”

Ezek a kijelentések ugyan az ID.2all modellre vonatkoztak, de biztosak lehetünk abban, hogy a fejlesztések egy még megfizethetőbb tisztán elektromos modellt, az ID.1-et is megszülheti, ami várhatóan 17 000 euró körül fog bemutatkozni.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!