Hat perc alatt feltölthető elektromos autót ígér a brit Nyobolt

0

A Lotus Elise nem ismeretlen fogalom az elektromos autók kedvelőinek körében. Habár eredetileg csak belsőégésű motorral álmodta meg tervezője, azonban a Tesla legendás Roadster modellje ennek az autónak a külsejében született meg. Mondhatni a Tesla sikereit is ez az átalakított modell alapozta meg. Ennek már sok-sok éve és most újra előkerült az Elise, hogy ismét az egyik legmodernebb elektromos autónak adhassa kölcsön a ruháját.

A Lotus Elise egy kétüléses, hátsókerék-hajtású, középmotoros roadster, amelyet 1994 elején tervezett meg és 1996 szeptemberében adott ki a brit Lotus Cars gyártó. Az Elise üvegszálas karosszériája terpeszkedik a ragasztott extrudált alumínium alvázon, amely így egyben merev alapot biztosít a felfüggesztés számára, miközben a súlyt és a gyártási költségeket minimális szinten tartotta. Akár 240 km/h sebességre is képes és az Elise a nevét Elisa Artioliról, Romano Artioli unokájáról kapta, aki a Lotus és a Bugatti elnöke volt az autó piacra dobásakor.

A most bemutatott elektromos Elise mögött annak eredeti tervezője, Julian Thomson áll, akit a Nyobolt és a CALLUM vállalatok kértek fel egy közös munkára, hogy megalkothassák ezt a szépséget:

A Nybolt egy angliai (Cambridge) technológiai startup, akik nagy teljesítményű akkumulátorokkal foglalkoznak és fő célkitűzésük az, hogy az ilyen akkuval szerelt elektromos autók pár perc alatt feltölthetők legyenek. A cég kedden bemutatta első koncepcióautóját, egy Lotus Elise-ihlette, Julian Thompson által tervezett sportos elektromos járművet.

35 kWh-s akkumulátor hajtja az elektromos sportautót, amely kevesebb, mint hat perc alatt képes 100%-ra feltölteni az elektromos újdonságot, ami új rekord a cég szerint. Sai Shivareddy, a Nyobolt vezérigazgatója kijelentette:

„Az elektromos járművek tervezői előtt álló kihívások megoldása kulcsfontosságú volt az áttörést jelentő, gyorsan feltölthető akkumulátoraink fejlesztésében. Korábban egy ilyen paraméterű jármű lehetővé tétele nem volt lehetséges az akkumulátorok élettartamának veszélyeztetése nélkül, ezért az emberek a járműben lévő költséges és nagy akkumulátorcsomagokra hagyatkoztak. Egyedülálló technológiánkkal elértük a hatperces töltési időt és kisebb akkumulátorcsomagokat fejlesztettünk ki, amelyek több energiát képesek rövidebb idő alatt felvenni.”

A Nybolt azt állítja, hogy legújabb elektromos autó súlya közelebb van az egy tonnához, mint a kettőhöz. A Lotus Elise-ihlette elektromos autó hatótávolsága akár 250 km is lehet, pedig ne felejtsük el, a benne lévő akkupakk csupán 35 kWh. A vállalat azt állítja, hogy a bevezetésre kész technológiája 2024 elején kerül gyártásba és igény szerint bárkit ki tudnak vele szolgálni.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!