A kerékpárokhoz sorolhatják az elektromos rollereket Magyarországon

0

Elkészült az új KRESZ-módosítás tervezete, miszerint az elektromos rollereket a kerékpárokhoz sorolnák. A tervezet átkerült a Lázár János vezette közlekedési minisztériumhoz és már csak aláírásra vár. Mondta el a Magyar Nemzetnek Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár, aki szerint célszerű lenne már az általános iskolákban bevezetni a közlekedési alapvizsgát.

„Megfogalmaztuk módosító javaslatunkat, készen vagyunk. Amennyiben Lázár János építési és beruházási miniszter jóváhagyja a tervezetet, az új szabályok életbe lépnek” – fogalmazott Révész Máriusz, aki hozzátette, hogy az elektromos rollerek szabályszerű használata jó ideje vita tárgyát képezi, ugyanis ezt a viszonylag új típusú közlekedési eszközt nem ismeri a hatályos KRESZ, amely így erre vonatkozóan semmiféle szabályozást nem tartalmaz.

Az új módosítás értelmében a 25 kilométer per órás végsebességű rollerek kerékpárnak, az ennél gyorsabbak pedig segédmotoros kerékpárnak minősülnének.

Révész Máriusz szerint az új szabályozás illeszkedni fog az Európai Unió nagyvárosai bevezetett mintához. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy az összes elektromos rollert azért sem minősíthetik segédmotoros kerékpárnak, mert ezek használatához kötelező a bukósisak, viszont a rollerezők nem hordanák azt.

Nemrég az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács egységes szabályozást javasolt az elektromos rollerekre, mivel az elmúlt években számos baleset és haláleset történt az eszköz használata közben.

A tanács előírná a rollerekbe gyárilag beépített, 20 kilométer per órás sebességkorlátozást és a nagyobb, legalább 30,5 centiméter átmérőjű kerekeket, a rollerek használóinak pedig a bukósisak kötelező viselését.

A javaslatok közé tartozik az is, hogy az elektromos rollereket csak 16. évét betöltött személy vehetné igénybe, továbbá a testület tilalmat vezetne be a jármű gyalogúton, illetve ittas állapotban történő használatára.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!