Hamarosan megkezdik a kecskeméti Mercedes gyár felkészítését az elektromos jövőre

0

A kínai, németországi és magyarországi gyárai modernizálásába több milliárd dolláros befektetést tervez a következő években a Mercedes. Céljuk: az elektromos autózásra való átállás és a károsanyag-kibocsájtás csökkentése. – Írta a Reuters a német Automobilwoche magazin nyomán.

A Mercedes elsőként a rastatti üzemének átalakítását és felkészítését kezdi meg az elektromos átállásra, ugyanis itt fogja legyártani a legelső tisztán elektromos autóját ami a Mercedes-Benz Modular Architecture (MMA) platformra épül.

Amennyiben a feltételek lehetővé teszik, az évtized végére készen fog állni a Mercedes arra, hogy teljesen átálljon az elektromos autók gyártására. – Közölte a német autógyár. Jörg Burzer termelési igazgató elmondta: „A befektetés mértéke többszáz milliós lesz, és a Pekingben, Rastattban, illetve a Kecskeméten található gyárakat érinti.”

A Mercedes tavaly nyáron jelentette be, hogy több mint 2 milliárd eurót fektet az európai gyártóüzemeinek a korszerűsítésére. Ebből összesen 400 milliárd forint jut Magyarországra, ahol új gyártósorokkal bővítik a kecskeméti üzemet.

Továbbá 2021 júliusában jelentette be a Mercedes, hogy 2025-től vezeti csak be az új elektromos platformokat, így a belsőégésű modellek és a hibridek továbbra is a jelenlegi platformon kapnak helyet. Azonban csak az új, tisztán elektromos modelleket fogják a jövőben fejleszteni.

Ha hihetünk a pletykáknak, úgy hét kompakt modell helyett csak négy lesz a jövőben. Ezek közül az első valószínűleg a CLA utódja lesz. A C-osztályból a tisztán elektromos MB.EA architektúrára épülő modell gyártását is Kecskemétre tervezik a németek. „Két sportos AMG.EA modellel később bővül a kínálat, mindkettőt kizárólag Sindelfingenben fogják gyártani.” Továbbá Burzer hozzáteszi, hogy még korai lenne bármiről is fixen beszélni.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!