400 kilométeres hatótávval érkezik meg a LADA e-Largus

0

Jövő év végén kezdi forgalmazni elektromos modelljét a Lada. Az e-Largus hatótávja a tervek szerint 400 kilométer lesz.

A Lada izsevszki gyáregységében kezdik el a Lada Largus modellek elektromos változatának gyártását, amelyek tesztelése a napokban indult meg. A háborús szankciók ellenére, a patinás orosz márka gyártása folytatódik az országban, és augusztusban jelentették be, hogy a Largus modellt – igazodva az autóipari trendekhez – elektromos meghajtással fogják szerelni.

Az autógázas változat számára módosított karosszériát veszik alapul az e-Largus esetében, ezért a lítium-ion akkumulátort a gáztartály helyére és a motortérbe építik be. Ez az elrendezés pedig a súlyelosztást is stabilizálja – áll a LADA közleményében. Azonban az akkumulátor kapacitását egyelőre nem árultak el, csak annyit szellőztettek meg, hogy az engedékenyebb NEDC-szabvány szerint 400 kilométer lesz az elektromos LADA hatótávja.

Az első kerekeket 150 lóerős csúcsteljesítményű villanymotor hajtja, a 0-100 km/óra gyorsulás 10 másodpercig tart, a végsebesség elektronikusan korlátozott 145 km/óra. Az autó csak 5 üléses változatban készül.

A személyautók sorozatgyártását már 2023 végén el akarják kezdeni, a teherautót 2024-re ígérik. Egyelőre még folyik az elektromosautó-beszállítók gyárainak Izsnyevszkbe telepítése.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!