1200 elektromos kerékpárral bővül a Magyar Posta

0

Az év végéig legalább 1200 elektromos rásegítésű kerékpárt kapnak a postások és 2023-ban további 500 jármű érkezhet – tudatta a Magyar Posta Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a társaság 2023 elejéig megnégyszerezi elektromos meghajtású kerékpárjainak számát kézbesítői számára; a beszerzés értéke mintegy egymilliárd forint. 

Azt írták, hogy a cég folyamatosan újítja meg járműparkját, a gépjárművek, valamint a két- és háromkerekű segédmotorkerékpárok mellett 2021-ben elektromos meghajtású kerékpárokra is sikeres közbeszerzést bonyolított le a társaság. 

Az új kerékpárokat azokban a járásokban fogják használni, ahol az útvonal hosszabb, vagy emelkedőkkel tarkított, valamint a küldemények száma megköveteli a könnyítést. Az első 300 kerékpár március végéig megérkezik, az érintett posták munkatársai azonnal használatba vehetik azokat – tették hozzá. 

Közölték azt is, a Pedelec rendszerű kerékpár egy rásegítőmotorral 25 kilométer per óra sebességig megkönnyíti a jármű hajtását. „A Magyar Posta mintegy ötezer darabos járműflottával rendelkezik, amelyek együttesen egy év alatt több mint 88 millió kilométert tesznek meg. Jelenleg több mint 4400 kézbesítő közlekedik kerékpárral, és már mintegy 500-an használnak elektromos meghajtású biciklit” – jelezték.

A közlemény szerint a Magyar Posta megújította segédmotor-flottájának egy részét, valamint tervezi háromkerekű elektromos segédmotorok tömeges üzembe állítását is.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!