A BMW elárulta, hogy a tisztán elektromos iX1 becsült hatótávolsága 415-438 kilométer között alakulhat.
Meglehetősen sűrű ütemtervvel rendelkezik a BMW az idei évre, már ha az elektromos autók debütálását nézzük. Jövő hónapban bemutatják a következő generációs 7-es sorozaton alapuló i7 zászlóshajóját a bajorok, majd az év második felében megérkezik az iX1 kompakt elektromos SUV.
Többször szerepelt már nálunk is az elektromos iX1 prototípusa, tesztelés közben erősen álcafóliázva. Most azonban a BMW végre hivatalosan is megkezdte az iX1 bemutató kampányát. Elsőként egy szemből lőtt renderképpel.
Látható, hogy az iX1 körvonalai agresszív fényszórókat mutatnak szögletes LED-textúrával. A hűtőrács és a vese kékkel kiemelve, hasonlóan a frissített iX3-hoz. Fontos megjegyezni, hogy ez a BMW X1 kinézetét is előrevetíti, mivel a két autó karosszériája a lökhárítókon lévő, villanyautó-specifikus elemeket leszámítva meg fog egyezni.
Az eddigi kémfotók alapján az iX1 digitális műszerfalat kap a hajlított képernyővel és a 2-es BMW-ben bemutatott operációs rendszer 8-as változatával. A BMW egy „tágas, de apró” modellként írja le az iX1-et, ezzel megerősítve, hogy a jelenlegi X1-nél több hely lesz benne.
A hajtásláncról egyelőre még nem tett említést a BMW, de annyit tudunk, hogy az ötödik generációs Drive technológiát várhatjuk. Az elektromos iX1 becsült hatótávját pedig 415-438 kilométer közé saccolja a BMW.
A BMW kínálata 2022-ben 15 teljesen elektromos modellel bővülhet, ezzel a szegmensek 90%-át lefedve. A következő lépés a Neue Klasse elektromos autó platform fejlesztése lesz, mely az évtized közepére lehet kész.