Továbbra is elítéli a BMW a belsőégésű motorok kivezetését

0

A BMW többször hangoztatta már, hogy nem tetszik nekik a belsőégésű motorok gyors kivezetése.

A BMW első embere, Oliver Zipse szerint a világ egyelőre nem áll készen arra, hogy teljesen lemondjon a belsőégésű motorokról. Melynek lehet valóságalapja. A BMW eddig rengeteget költött az elektromos autóira és a német óriás szerint a versenytársak többsége sem lépett teljesen bele az e-mobilitásba. Éppen azért mert úgy érzik, hogy nem jó ütemben haladnak a dolgok.

Habár a BMW eddig megtett lépéseinek ellenére, Zipse úgy véli, hogy a belsőégésű motorok elhagyása túl korai lenne. Ezzel párhuzamosan pedig nem biztos, hogy pozitív hatással lenne a környezetre.

Zipse így nyilatkozott: „A legnagyobb piaci szegmens Németországban, Európában és világszerte kétségtelenül a belsőégésű motor. Mielőtt véget vetnénk ennek a technológiának tudnunk kell, hogy mit csinálunk. Ezért aggódunk, hogy nem tesszük-e túl korán mindezt és nem adunk esélyt az átállásra úgy, hogy az a piacokkal fejlődjön. Akkor lehet a gond, ha feladjuk anélkül, ha már meglenne az a technológiánk ami globális piacot jelent.”

Tavaly David Ferrufino, a BMW i4 projekt vezetője úgy nyilatkozott a WhichCar lapnak, hogy a BMW egyáltalán nem az 1000 kilométeres hatótávú elektromos autókban látja a jövőt. “Ezer kilométeres hatótáv egyáltalán nem szerepel a céljaink között. A teljesen elektromos autóink számára a 600 kilométeres hatótáv bőven elegendő.”

A BMW szerint a belsőégésű motorok a következő években egyáltalán nem fognak eltűnni, mivel teljesen új generációs motorokon dolgoznak tovább.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!