2022. év német autója díjat nyert a Hyundai IONIQ 5

0

Mindössze fél évvel azután, hogy megjelent a német piacon, a Hyundai IONIQ 5 elnyerte a 2022. év német autója (GCOTY) címet.

. A rangos díj döntőjében olyan vetélytársak fölött diadalmaskodott a tisztán elektromos kompakt szabadidőjármű, mint az Audi E-Tron GT vagy a Porsche 911 GT3.

A GCOTY díjért az adott évben bevezetett legfontosabb újdonságok versenyeznek egymással öt kategóriában (kompakt, prémium, luxus, új energia és sport.) A német anyanyelvű, de nemzetközi szakmaiságú autós újságírókból álló, húsztagú zsűri szolgáltatásaikat, piaci relevanciájukat, valamint jövőbeli létjogosultságukat figyelembe véve teszteli és értékeli a jelölteket. Az IONIQ 5 az ‘Új energia’ kategória győzteseként vett részt a döntőben, ahol végül abszolút győztesnek kiáltották ki.

„A Hyundai IONIQ 5 nem egyszerűen egy kiemelkedő elektromos jármű. Számunkra ez az év legfontosabb újdonsága.” – mondta Jens Meiners zsűritag, az Év német autója díj szellemi atyja. „Az IONIQ 5 a dizájn, a takarékosság és a vezetési élmény különleges kombinációját nyújtja. Ennek köszönheti, hogy minden értékelési szempontnál átlag feletti pontokat kapott, miközben gyakorlatilag nincsenek gyengéi. Megítélésünk szerint az IONIQ 5 kezelési koncepciója és akkumulátor-technológiája egyaránt forradalmian újszerű. És bár most a 2022. év német autójának kiáltottuk ki, az IONIQ 5 világszerte vonzó ajánlatnak számít.”

„Az a tény, hogy az IONIQ 5 ebben a rendkívül éles versenyben is győzni tudott, jól mutatja, hogy olyan kivételes járművet sikerült alkotnunk, amely kiemelkedik az európai piacon kapható versenytársai közül.” – mondta Michael Cole, a Hyundai Motor Europe elnök-vezérigazgatója. „Ezen túlmenően az IONIQ 5 győzelme arra is rámutatott, hogy az akkumulátoros elektromos járművek egyre nagyobb jelentőséggel bírnak az európai ügyfelek számára. Az IONIQ 5 a Hyundai villamosítási stratégiájának aktuális élharcosa, amely közelebb visz bennünket zéró károsanyag-kibocsátásra vonatkozó jövőképünk megvalósításához.”

Hyundai IONIQ 5: az elektromobilitás új korszaka

Az IONIQ 5 a Hyundai új IONIQ almárkájának első modellje. A Hyundai Motor Group kifejezetten akkumulátoros elektromos járművekhez kifejlesztett elektromos, globális moduláris (E-GMP) platformjára épül. A modell kétféle akkumulátorcsomaggal – 58 kWh vagy 72,6 kWh –, illetve hátsó- vagy összkerékhajtással választható. A hátsókerék-hajtású, 72,6 kWh kapacitású kivitel akár 481 kilométert képes megtenni egyetlen feltöltéssel (WLTP szabvány szerinti érték.)

Az IONIQ 5 kiemelkedő teljesítményt és ultra gyors tölthetőséget kínál. A 800 voltos töltőtechnológiának köszönhetően mindkét akkumulátor-verzió mindössze 18 perc alatt 10-ről 80%-ra tölthető villámtöltő használatával. A járműből-a-fogyasztóra (Vehicle to Load, V2L) technológia révén pedig az ügyfelek menet közben vagy parkolás során szabadon tölthetnek bármilyen elektromos berendezést, a hordozható számítógépektől kezdve az elektromos rollerekig.

A hajtásvariációk széles skálája mellett az IONIQ 5 utastere is különleges. A jármű fenntartható szellemiségét természetes anyagok hangsúlyozzák ki. A motorosan állítható első ülések ergonómiai szempontból optimális szögben dönthetők hátra, ami a lábszár megtámasztásával együtt a súlytalanság érzését biztosítja az utasok számára. Az online hálózatba kapcsolt, tisztán elektromos modell 12,25 colos digitális műszeregységet, valamint ugyanekkora infotainment érintőképernyőt kapott. A padlókonzol és a hátsó ülés egyaránt hosszirányban eltolható, így a belső tér még rugalmasabban használható ki. Az IONIQ 5 emellett vontatásra is alkalmas, akár 1600 kilogramm össztömegig.

Mint minden Hyundai gépkocsira, az IONIQ 5-re is piacvezető ötéves, kilométer-korlátozás nélküli újautó-garancia vonatkozik. Ezt egészíti ki a nagyfeszültségű akkumulátorra vonatkozó, nyolc éven vagy 160 000 kilométeren át érvényes gyártói garancia.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!