Átadták az első 837 km hatótávú Lucid Air elektromos autókat

0

Az első, vásárlóknak szánt Lucid Air Dream Edition elektromos autókat a kaliforniai Dream Delivery rendezvényen adták át az első szerencsés vásárlóknak.

Ahogy a Lucid megígérte, végre átadták az első sorozatgyártott Air Dream Edition modelleket és ezzel hivatalosan is megkezdte az úttörő munkáját a legnagyobb hatótávolsággal bíró tisztán elektromos autómárka. A kezdeti limitált példányszámban értékesített Dream Edition modell 520 darab autóból áll, ami az EPA mérési ciklus szerint 837 kilométert tud megtenni egyetlen töltéssel.

A Lucid vezérigazgatója Peter Rawlinson azt mondta: „Ez egy nagy nap. Mindig azt mondtuk, hogy amíg nem adtuk át az autókat az ügyfeleknek, addig nem értünk el semmit.”

A CEO több darab modellt is átadott a hivatalos beszéde után. Mindez egy jelentős mérföldkő a Lucid életében, melyre több éve várt a cég. Keményen dolgozott azért, hogy ne csak a legkorszerűbb technológiát rakhassa az elektromos autóiba, hanem azért is, hogy befektetőket találjon a céljai megvalósítása érdekében.

Viszont most egy új, még nehezebb kihívás előtt áll a Lucid. Meg kell szereznie a pozícióját a luxusszegmens piacán és fel kell gyorsítania a sorozatgyártást. Továbbá új vásárlókat is keresnie kell.

A Lucid Air gyártása szeptember 28-án kezdődött meg Casa Grande városában található AMP-1 üzemében. Ekkor nagyjából 13 ezer előrendelés volt az Air modellre.

A Lucid első körben 520 darab Dream Edition (169 ezer dollár) piacra dobását tervezi, mielőtt nekiállna a Lucid Air Grand Touring (139 ezer dollár) verziójának. Az olcsóbb modellek, mint a Pure vagy a Touring verziók valamikor 2022-ben várhatók.

Jövő év közepétől, pedig a Lucid azt a célt tűzte ki magának, hogy Németországba is szállítani fogja elektromos autóit. Ezzel pedig 2022-ben elkezdődhetnek a szállítások már európai országokba is.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!