Jelentősen megújult az angolok kínai elektromos autója

0

Az angol autóvásárlók egyik kedvenc elektromos modellje, az MG ZS hamarosan megújult külsővel, belsővel és technikai tartalommal várja a vásárlóit.

Mielőtt alaposabban belemennénk a részletekbe, gyorsan el is mondjuk a legfontosabbakat: nagyobb akkupakk (opciósan kérhető egy még nagyobb kapacitású), 11 kW-os, háromfázisú AC fedélzeti töltő, megújult utastér és külső.

Az angol MG egy ideje kínai tulajdonban (SAIC) van, ezzel nem árulunk el nagy újdonságot. Mint ahogyan azzal sem, hogy a ZS nevű SUV eredetileg egy belsőégésű motorral szerelt autóként kezdte pályafutását 2017-ben. A kínai tulajdonos 2019 májusában gondolt egy merészet és a benzinmotort kidobta a kocsiból, majd beszereltek egy elektromos hajtásláncot, mellé párosítottak egy (e-autós mértékkel) bőven kellemes nyitóárat és kész is lett a siker receptje.

A tisztán elektromos MG ZS árusítása pár hónappal később, 2019 július végén kezdődött, ennek apropójaként az MG egy bevezető akciót is meghirdetett melyben megduplázták az állami támogatást és további 3500 font árengedményt kínáltak az első 1000 darab megrendelt autóra. Így akár 18 ezer fontért elhozható volt az amúgy 25 ezer fonttól induló elektromos modell, ami mindössze 5 ezer fonttal került többe, mint a típus hagyományos belsőégésű meghajtással szerelt változata. Ezzel a forgalmazása első évében több, mint 15 000 vásárlót hozott az elektromos ZS.

Ezt a sikert meglovagolva emeli a tétet most az MG és a szintén kiválóra sikerült Marvel mellé egy frissített kinézetű ZS-t akarnak kiállítani. A frissített MG ZS számos ponton újul meg, azonban sajnos ennek pénzbeli növekedés is a következménye. Hiszen az új ZS kezdőára 30 990 Fontba került megállapításra. Két különböző felszereltségi szint lesz választható (Comfort and Luxury), valamint hátsó és összkerékmeghajtás. A faceliftes ZS október végétől rendelhető meg.

Technika szempontjából az alábbi főbb elemek változnak:

  • Alapáron 50,3 kWh kapacitás (44,5 kWh helyett). Opciósan rendlehető egy „long range” akkupakk is, 70 kWh kapacitással és 34 990 Fontos nyitóárral.
  • 320 km WLTP hatótáv (262 km helyett). A nagyobb akkupakkal 440 km WLTP hatótáv várható.
  • Háromfázisú, 11 kW-os AC fedélzeti töltő (7 kW helyett)
  • 105 kW (143 Le) és 353 Nm villanymotor (a sajtóközlemény nem említi a teljesítményt, így vélhetően az változatlan marad)

Mostantól minden ZS-hez jár alapesetben is a Marvel esetében megismert MG iSMART rendszer, ami az autó okostelefonnal való párosíthatóságát biztosítja.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!