Annak ellenére, hogy a nyár általában a nyugodtság és a szabadságolások időszaka, a kínai autógyártás folyamatosan produkálja a rekordokat.

Legyen szó a Tesláról, vagy kínai autómárkákról. 2021 augusztusában 44 264 darab Tesla került összeszerelésre a Giga Sanghaj üzemében. A vonatkozó kínai hatóság (CPCA – China Passenger Car Association) szerint ebből 31 379 darab autót irányítottak a világ más országaiba. Ezzel pedig az augusztus még a szintén erősen alakult júliushoz képest is 34 százalékos növekedést hozott össze a Tesla szempontjából. De a többiek sem panaszkodhatnak, mondjuk is a részleteket.

Az eredetileg is kínai autómárkák idén augusztusban minden idők eddigi legtöbb elektromos autóját gyártották le, ami ott a NEV (new electric vehicle) kategóriába tartozik. Elon Musk cégének múlt havi teljesítménye ismert. A Teslánál csak a BYD teljesített jobban, 61 409 darab elektromos autóval, amibe beletartozik a tisztán elektromos és a plug-in hibrid hajtáslánc is. Ez 300 százalékos növekedés az egy évvel korábbi helyzethez képest és 21 százalékos növekedés az előző hónaphoz képest. Hajtáslánc szerint 222,73 százalékot bővült a BEV, míg 555,63 százalékkal a PHEV kategória.

Ennél szolidabb méretekben játszik (egyelőre) a NIO és az Xpeng, de nekik nincs is akkora múltjuk, mint a BYD-nek. A NIO idén augusztusban 5880 elektromos autót adott el, amivel 48,3 százalékos a növekedés a múlt hónaphoz képest: 1738 db ES8, 2342 darab ES6 és 1800 EC6 az augusztusi eredmény. Amióta ezek a modellek kaphatóak, azóta összesen 131 408 darabot adtak el belőlük.

Az Xpeng 7214 autót adott el 2021 augusztusában, amivel 172 százalékos növekedést hoztak az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Idén összesen 45 992 darab elektromos autót adtak el, ami 334 százalékos bővülés a 2020-as év hasonló időszakához viszonyítva.

Végezetül nézzük meg a kínaiak kedvenc elektromos autóját, ami a SAIC GM Wuling Mini. Ez az elektromos kisautó az árusítása óta nagy kedvenc és az utóbbi időkben képtelenség volt letaszítani az első helyről, ám most a Tesla összeszedte magát és sikerült a nagy művelet, hiszen a miniautóból augusztusban 43 783 darabot adtak „csak” el, ezzel pedig a Tesla 44 ezer feletti darabszáma után csak a második helyig jutottak.

Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!