Elkészült a Tesla Supercharger gyára Kínában

0

A Tesla Supercharger hálózatának jövője egy jó időre be lett biztosítva azzal, hogy elkészült az a gyár Sanghaj mellett, ahol csak ezek a töltőoszlopok készülnek.

A gondos tervezésnek hála nem szükséges kivárni, míg a termelési rátát felfuttatják, hanem rögtön a maximális kapacitáson pöröghet az üzem, ahol V3-as oszlopok készülnek. A végleges engedélyek és a végső simítások 2021 szeptember 26 és október 30 között kell hogy elkészüljenek és már indulhat is a termelés.

A gyár építésnek előkészületei 2021 első hónapjaiban kezdődött és mostanra jutott el oda a folyamat, hogy az üzem készen áll a termelésre. Ez évi 10 000 darab V3 Supercharger oszlopot jelent majd világszerte a Tesla autóit birtokló közösségnek. Ez a darabszám úgy tud kijönni, ha napi 22 órában folyik a termelés az év 300 napján. Kínában jelenleg több, mint 900 Supercharger állomás található, azokon összesen több, mint 7000 töltőoszlop és ez a szám most brutálisan meglódulhat. Köszönhetően az új üzemnek, ami nem számít túl nagynak (5000 m2 alatti a területe), legalábbis a Tesla gigagyáraihoz viszonyítva.

Az itt készülő oszlopok természetesen nem csak Kína elektromos autósait boldogítja, hanem exportálásra kerül a világ számos országába. Így talán Magyarországra is jut belőlük, ha a közeljövőben nyílik egy új SuC állomás vagy a jelenlegieket bővítenék. Világszerte 3000 felett jár az állomások száma, legalábbis a 2021-es év első negyedévének végén megjelent riport szerint 2966 állomás 26 900 oszlopa létezett.

Az V3 oszlop töltési teljesítménye 250 kW, persze ehhez az autónak is tudni kell fogadni azt, amire jelenleg a Model 3, a Model Y és az új Model S és X alkalmas. A régebbi S és X tulajok kisebb teljesítménnyel tölthetnek, de még így is gyorsabban, mintha egy V2-es oszlopról tennék ugyanezt. Eredetileg ezek az oszlopok a márka fremonti gyárában készültek, majd a Gigafactory 2-be költözött a termelés. Végül Kínába, az új helyére. A mostani költözés vélhetően az utolsó volt és a döntés oka elsősorban a folyamatos növekedés biztosítása, akár az üzem későbbi növekedése révén is.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!