Újabb részletek derültek ki a 770 km hatótávú Mercedes EQS-ről

0

Úgy tűnik, a Mercedes-Benz is végre csatlakozik azon autógyártókhoz, melyek dedikált padlólemezzel készülnek az elektromos mobilitásra és erre a megoldásra építik fel a közeljövő elektromos modelljeit. A csillagos márka pedig nem aprózza el a padlólemez (EVA) bemutatását, hiszen rögtön a csúcsmodellt építi meg rá, ez lesz a Mercedes-Benz EQS. Április 15-én lesz a nagy nap, mikor a Mercedes lerántja a leplet a teljesen elektromos EQS modelljéről. Addig szépen lassan csöpögteti az infókat.

A fenti cikkben Gaben minden eddig infót összeszedett, ajánlott átfutnia azoknak, akik még nem tették.  Már csak egy nap van a premierig, így a gyártó néhány újabb csemegével kívánja fenntartani az érdeklődést!

Az továbbra is megvan, hogy az EQS kétféle akkucsomaggal lesz kapható, a 770 kilométeres hatótáv minden bizonnyal a nagyobb, 108 kWh-s változatra érvényes. Míg a másik egy 90 kWh-s akkumulátort kap. A nagyobb kapacitású akkupakk adja ki a 770 km WLTP hatótávot, míg a kisebb a 640 km-es értéket. A pontos hatótáv nagyban függ majd a hajtáslánc teljesítményétől és a vezető lábától is. Teljesítményből is többféle választható az EQS esetében. A gyengébb kivitel 450+ a közlemény szerint 245 kilowattot, vagyis 333 lóerőt tud, míg az erősebb EQS 580 4Matic 385 kilowattot, azaz 523 lóerős lesz.

A Mercedes-Benz az NCM 811-es technológiát használja majd az új padlólemezekbe kerülő cellák esetében is. A név viszonylag egyszerűen visszafejthető: NCM=Nickel-Manganese-Cobalt (Nikkel- Magnézium-Kobalt), míg a 811 az arányokról szól, ami itt 8:1:1 mértékben oszlik meg.  Az NCM 811 akkumulátor egyik legnagyobb várt újítása az, hogy az energiasűrűség tekintetében be lehet majd menni a 100 €/kWh költség alá. Valamint ezek az akkucellák jóval könnyebbek és kompaktabb kiszerelésűek lehetnek, amivel számottevően csökkenthető lesz az e-autók ára. Valamint a súlyra is kedvező hatással lehet, hiszen ugyanakkora hatótáv érdekében kevesebb akkumulátor kell az autóba.

Az EQS akkupakkja 10 vagy 12 modulból áll majd, melyekben a cellák zsákos kialakításúak lesznek, függően a választott kiviteltől. Az architektúra feszültsége 400 V. Ebben a kategóriában természetesen nem kérdés a folyadék-alapú temperálás megléte sem.

Az autó OTA-módon frissíthető és a gyártó 10 év/250 000 km garanciát vállal az akkumulátorra! AC töltés tekintetében egy 22 kW-os fedélzeti töltőre (háromfázisú) számíthatunk, míg DC esetében akár 200 kW is hozható egy alkalmas töltőn. Így a Mercedes-Benz szerint akár 300 km-nyi WLTP hatótáv is tölthető az autóba 15 perc alatt.

A navigáció is egy teljesen új szintre lép az EQS-ban, hiszen lehetőség lesz az útvonalszámításba olyan tényezőket is számításba venni, mint a domborzat, a forgalmi adatok, vagy éppen a külső hőmérséklet. A kiválasztott töltőt megközelítve az autó beállítja az akkupakk hőmérsékletét úgy, hogy az ideális körülmények között fogadhassa a töltést, hasonlóan a Tesla már működő megoldásához.

A 19, 20, vagy éppen 21 colos kerekeken guruló EQS légellenállási együtthatója 0,20 és április 15-én mutatkozik be a nagyközönségnek!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!