Szeptemberben jön a smart első elektromos crossovere

0

Először idén januárban röppent fel az infó, hogy a smart valami nagy dobással készül a mostanában kissé elhanyagolt rajongóknak, ráadásul nem is akármivel. A márka eddig leginkább a két, vagy négyszemélyes kisautó kategóriában indult és a kategóriában kiemelkedő anyaghasználat mellett leginkább a mobilitás könnyebbé tételének szándéka állt a középpontban.

Azonban a személyautós jelleg most kibővülni látszik, hiszen a smart hamarosan előrukkol az első crossover kivitelű típusával, természetesen az EQ család égisze alatt már tisztán elektromos meghajtással. A ForTwo és a ForFour padlólemezétől eltérően az érkező újdonság már a Geely által bemutatott SEA (Sustainable Experience Architecture) padlólemezre épülne. Ez nem meglepő, hiszen a kínai Geely-nek komoly részesedése van a SMART márkában is (konkrétan 50 százalék).

A padlólemez lehetőségei között van a hátsó tengelyre szerelt elektromos motor, ami akár 268 LE-s is lehet, akár 70 kWh-s akkupakkal, ezzel pedig NEDC szerint akár 500 kilométer is kihozható egy ilyen padlólemezzel és hajtáslánccal szerelt elektromos autóból. Nagy kérdés persze, hogy a smart miből és mennyit kíván beépíteni a leendő crossover hajtásláncába.

Munkamegosztás szempontjából a Mercedes-Benz csapatáé lesz a tervezés, míg a Geely kapja a gyártás és a fejlesztés feladatát. Ha már gyártás, akkor azt még elmondjuk, hogy az új elektromos smart crossover összeszerelése is Kínában fog zajlani, a gyártás pontos helyszíne azonban egyelőre még titkos. Ezzel a smart is csatlakozik azon márkákhoz, melyek Kínában gyártatnak és onnan hajóztatják ki a kész autókat a világ különböző pontjaira.

Az értékesítés majd csak 2022-ben veheti kezdetét, viszont ami érdekesebb most számunkra, az a premier időpontja. Vélhetően nem vagyunk egyedül azzal, hogy mire számíthatunk a valóságban a most még csak állítólag HX11 kódnéven futó újdonságtól. Erre csak szeptemberig kell várnunk és akkor eldől, hogy valóban egy MINI Countryman méretű autót várhatunk-e a smart mérnökeitől? További kérdés, hogy a bemutató a mostanában jellemző online módon kerül-e megrendezésre, vagy addigra rendeződnek a dolgok és újra lesz lehetőség élő bemutatók szervezésére is?

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!