Még mindig a Tesla uralja az akkumulátorok piacát

0

Hét újabb elektromos autót szedtek szét és vizsgálták meg azok akkumulátorait. Az eredmény pedig nem meglepő. Továbbra is a Tesla vezeti az akkumulátorcellák versenyét, de a többi gyártó egyre közelebb van a lemaradásban.

A többi autógyártó hasonló technológiák alkalmazásának köszönhetően kezdi kiegyenlíteni a versenyt. Azonban vannak gyártók melyek kiemelkednek a mezőnyből, mint például a Panasonic, LG Chem, Samsung SDI vagy a CATL. Jellemző továbbá a piacra, hogy egyes márkáknak az akkumulátorgyártók eltérő vegyi összetételű cellákat gyártanak. Tehát egy adott gyár különböző vállalatoknak gyártott cellái is eltérőek lehetnek. 

A UBS úgy döntött, hogy szétszerelik a legnagyobb autógyártók elektromos autóit, mint a Tesla, a Volkswagen, a General Motors, a Toyota vagy a BMW, és közelebbről is megvizsgálják az ezekben használt akkumulátortechnológiát. 

Alapos vizsgálat után arra a következtetésre jutottak, hogy a Tesla továbbra is piacvezető, de a vetélytársak szépen lassan felzárkóznak:

Míg továbbra is a Teslának van a legjobb hajtáslánca, addig az akkumulátorok költségelőnye mára már kicsi, a jövő pedig az új, saját celláktól fog függeni.” – írták az elemzők. 

A Tesla nemrégiben mutatta be ezt az új saját gyártású akkumulátorcellát, a „4680-at”, mely jóval nagyobb, mint azok, amiket jelenleg használnak az iparágban. A nagyobb cellákat eddig a hőproblémát miatt nem alkalmazták a járművekben ugyanis túlzottan melegedtek. Azonban a Teslának egy új innovatív megoldással sikerült ezt kiküszöbölnie. A kaliforniai elektromos autó gyártó pedig addig nem kezdi meg az új, 4680-as cella gyártását amíg be nem indul a Model Y termelése a berlini gyárukban. Viszont a Panasonic már nekilátott a prototípus gyártósorok összeszerelésének.

A UBS úgy látja, hogy a Volkswagen a Tesla mögött áll az akkumulátorcellák tekintetében:

„A Tesla valószínűleg még több évig megmarad költség és technológia tekintetében a referenciaértéknek, azonban a Volkswagen gyorsan zárkózik fel. A következő 5 éves időszakra tervezett 33 milliárd eurós EV beruházásai pedig még mindig páratlanok.”

A Volkswagen számos akkumulátorgyártóval kötött már megegyezést a fentebb említettek közül. Azonban a NorthVolt és a QuantumSpace vállalatokkal közös vállalkozásba kezdett, jelentős előnyre tett szert a versenytársai többségével szemben.