A Renault vezeti az európai elektromos járművek piacát

0

Az elektromos mobilitás úttörőjeként a Renault vezeti az európai elektromos járművek piacát, összesen 95 985 darabot adtak el egy év alatt 2020 november végéig. A tavalyihoz képest ez 80%-os növekedést jelent a forgalomba helyezések számában. Az eredmény azt is jól mutatja, hogy a Renault elektromosmodell-választéka széles körű ügyféligényeknek felel meg.

Hazánkban 2020 november végéig összesen 343 darabot adtak el a Renault ZOE-ból, mellyel a márka 13,25%-os piaci részesedést ért el a Datahouse adatai alapján. Kiugró eredményeknek mondhatók ezek a tavalyi év azonos időszakához képest, hiszen az eladott darabszám több mint háromszoros növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, és a piaci részesedés aránya is több mint 8%-os emelkedést jelent 2019 azonos időszakához viszonyítva.

„Ezek a kiemelkedő eredmények több tényezőnek is köszönhetők: egyrészt a Renault ZOE kategóriájában nagyon előnyös ajánlatnak tekinthető Magyarországon is. – értékeli az adatokat Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója. – Vásárlóink az egyik legnagyobb hatótávolságú modellhez juthatnak hozzá, az idei évben gyorsan gazdára talált állami támogatással és a Renault Hungária által nyújtott további támogatással, amihez gazdag felszereltségi és alacsony fenntartási költség társul. Az eladási adatok emelkedéséhez hozzájárulhatott továbbá a Nagy ZOE próba tesztelési lehetőségünk is, ahol az érdeklődők az ismert rövidtávú teszt helyett akár egy teljes hétvégére is elvihették a ZOE-t, hogy megtapasztalják az elektromos autózás előnyeit.” – tette hozzá a cégvezető. 

A 2019-ben bemutatott harmadik generációs ZOE új megjelenésével és funkcióval egyértelmű referenciapontnak számít kategóriájában a hatótáv, a sokoldalúság és a hatékonyság szempontjából. A ZOE továbbra is az első számú legnépszerűbb elektromos személygépkocsi Európában. 2020 januárja óta több mint 84 000 darabot adtak el belőle, ami közel a duplája a 2019-es adatoknak (január és november vége közötti időszakhoz képest). A ZOE így vezető elektromos modell lett olyan nagyobb piacokon is, mint Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország vagy Portugália. Bemutatása óta több mint 268 000 ZOE-t értékesítettek Európában.

A Kangoo Z.E. továbbra is a legkeresettebb elektromos kishaszonjármű 2010 óta. Összesen 8.498 darabot helyeztek forgalomba egy év alatt 2020 november végéig, ami azt jelenti, hogy háromból közel egy elektromos kishaszongépjármű volt. 2010 óta összesen 57 595 Kangoo Z.E. adtak el Európában.

A frissen a nemzetközi piacra bocsátott új Twingo Electric új mércét állít az A-szegmensbéli elektromos járművek számára, 1760 regisztrációval Európában. Agilitásának, modularitásának és 190 km-es WLTP hatótávolságának (ami akár 270 km-es hatótávot jelenthet városi forgalomban a WLTP városi ciklusa alapján) köszönhetően a Twingo Electric a legjobb társ a napi ingázáshoz.

„Az egészségügyi helyzet ellenére az elektromos járművek értékesítése Európában továbbra is nagyon dinamikus, a főbb európai piacokon 70-80% körüli növekedési arányt tapasztalunk. Az EV-eladások a teljes piac körülbelül 5%-át teszik ki. 2020 januárja óta több mint 84,000 ZOE-t értékesítettek, ami a tavalyi mennyiség kétszerese. A két fő piac Franciaország 33,000 darabbal és Németország, ahol több mint 25,000 ZOE-t adtak el. A modell fejlődése során a ZOE-t sokoldalúságáért dicsérték és kategóriájában a legjobb választásának nevezték, így ez lett a legeladottabb elektromos autó éves viszonylatban 2020 novemberében”- mondta Gilles Normand, az Elektromos Járművek és Mobilitási Szolgáltatások vezető alelnöke.*

A Renault elektromos kínálatában megtalálható a Twizy is, amiből több mint 31 000 darabot értékesítettek, valamint a Master Z.E. kishaszongépjármű, amely legfeljebb 3,5 tonna teherbírással rendelkezik. Az elektromos járművek terén szerzett szakértelmének köszönhetően a Renault a közelmúltban mutatta be elektromos palettájának következő darabját, a Megane eVision-t. A Megane eVision-ből fejlesztett és a Renault-Nissan-Mitsubishi Szövetség CMF-EV platformjára épülő sorozatgyártású modell lesz a Renault megoldása egy C-szegmenses elektromos autóra. Elektromos kínálata mellett a Renault a legnépszerűbb termékkínálatát (Clio, Captur és Megane) hibrid és plug-in hibrid motorváltozatokkal is kiegészíti, amelyek az érkező modelleken, pl. az új, Arkanán is elérhetők lesznek.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!