Folytatódik a dízelautók visszaszorulása Magyarországon

0

A dízelautók visszaszorulásának trendje hetedik éve tart Magyarországon, ezalatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében 46-ról 22 százalékra csökkent – hívta fel a figyelmet a JóAutók.hu keddi közleményében.

Az online használtautó piactér kiemelte azt is: az idei év első tíz hónapjában Magyarországon forgalomba helyezett új személygépkocsik 22 százaléka működött gázolajjal, ugyanebben az időszakban a kiegészítő vagy kizárólag elektromos motorral ellátott autók aránya már elérte a 27 százalékot. A JóAutók.hu vezérigazgatója szerint a számok akkor is jelentős változásra utalnak, ha az elektromos hajtású autók közül kivesszük a mild hibrid járműveket, amelyek gyakorlatilag hagyományos meghajtásúak, mert haladáskor nem, csak induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra.

A hibrid és plug-in hibrid, valamint a tisztán elektromos motorokkal hajtott autók idén már az újautó-értékesítés 11 százalékát teszik ki, a tavalyi 6 százalék után – jelezte Halász Bertalan a közlemény szerint. Az év első tíz hónapjában eladott hibrid és plug-in hibrid járművek száma meghaladta a 8600-at, ami 34 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, az ugyanebben az időszakban értékesített csaknem 2200 elektromos autó pedig 49 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor – mutatott rá a vezérigazgató.

Korábban a dízeltől elpártolók zöme a benzines hajtás felé fordult, az elmúlt két évben viszont egyre inkább a részben vagy teljesen elektromos hajtású járművek szívják el a keresletet mindkét belsőégésű motorfajtától. A dízelmotorral szemben tapasztalható bizalomvesztés okai között említi a közlemény, hogy a dízelautóknak jóval magasabb lehet a javítási költsége, valamint egyre több nyugati nagyvárosban vezetnek be korlátozásokat a dízelüzemű személyautókkal szemben, ami növeli a bizonytalanságot a járművek jövőbeni használhatóságát illetően. Időközben eltűnt a dízel korábban tapasztalt árelőnye is a kutaknál, valamint előtérbe került a környezettudatosság.

A JóAutók.hu ugyanakkor jelezte azt is, hogy a hazai használtautó-importban továbbra is magas, 40 százalék feletti a dízelautók részaránya. Ennek elsődleges oka, hogy a nyugat-európai környezetvédelmi intézkedések hatására az idősebb, euro5-nél alacsonyabb besorolású autók a korábbinál akár 15-20 százalékkal olcsóbban érhetők el ezeken a piacokon.

Emiatt a használtautó-import összetétele jelentősen eltolódik az idősebb, erősen szennyező járművek irányába, ezért szükség van a jelenlegi szabályozás szigorítására, ami elsősorban a korszerűbb műszaki és környezetvédelmi jellemzőkkel rendelkező használt autók irányába mozdítja el a behozatalt – hangsúlyozta a JóAutók.hu.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!