Egy újabb figyelemre méltó mérföldkő a Tesla számára: az amerikai óriáscég a napokban nyitotta meg a kétezredik szupertöltő pontját, a lassulásnak pedig jele sincs. A Teslarati weboldalról megtudhatjuk, hogy a jelenlegi 2000 működő töltőponton 18 000 töltőfejet használhatnak az elektromos autózás szerelmesei.
Az Egyesült Királyságban mostanában telepítették az 500. Supercharger-t, és a hír ezt követően jelent meg a Tesla globális térhódításáról.
A Teslának hét évbe telt, hogy elérje ezt a mérföldkövet, miután 2013-ban telepítette az első Superchargert-t Los Angelesben, Kaliforniában. Akkoriban még ritkaszámba mentek a DC gyorstöltők, és azok is, amiket már telepítettek, 50 kW-os korláttal rendelkeztek.
A Tesla ígérete és törekvései, egy nagy sebességű Supercharger hálózat kiépítéséről, amely egyébként lehetővé tenné az ügyfelek számára, hogy bárhová utazhassanak, egyértelműen részese a márka reklámjának. Nincs még egy olyan elektromos autók gyártásával foglalkozó cég, amely hajlandó lenne befektetni százmillió dollárokat egy hasonló hálózat kiépítésére.
Lehet, hogy a Volkswagen-csoport megkísérel tenni valami hasonlót az Egyesült Államokban az „Electrify America” nevezetű projekttel, viszont ez egyáltalán nem nevezhető hasonló törekvésnek, mint amin a Tesla dolgozik, hiszen a német cégnek ezt egy szankció keretein belül kellene kivitelezniük a dieselgate-botrány következményeként.
Sokan úgy vélik, hogy a Tesla népszerűségének egyik oka ezen hálózat. A Tesla Supercharger hálózatnak nem szabad alábecsülni a jelentőségét.
A Tesla eredetileg a Superchargerre szánt erőforrások nagy részét az Egyesült Államokra koncentrálta, viszont gyorsan rájöttek a jelentőségére, és Európában is megkezdték a kiépítéseket. A Teslarati weboldal szerint a Tesla több, mint 1,4 milliárd mérföld megtételére elegendő elektromos áramot szállított a Superchargereken keresztül a Tesla tulajdonosoknak Európában.
Not a pandemic — these are Tesla Supercharger installations since 2013. There are now 2,000 sites in 41 countries, with 18,000 chargers globally. Last week they installed the 500th Supercharger in the UK. pic.twitter.com/zNnPNhwPQM
— Will Dron (@wdron) July 7, 2020
A Tesla eredeti töltőkészülékei akár 150 kW teljesítményre is képesek voltak, viszont a kialakításuk olyan volt, hogy ha valaki más is beállt tölteni, akkor a töltési sebesség csökkent, mert a teljesítmény megoszlott a két autó között. A cég új, „V3 Superchargers”-nek nevezett állomásai azonban akár 250 kW-os teljesítményt is tudnak szolgáltatni, és már nem képesek megosztani az energiát. Ezért mindenki, a Supercharger helyén elméletileg 250 kW teljesítménnyel tölthet egy időben, feltéve, hogy az autójuk ilyen nagy teljesítményt képes felvenni. Jelenleg csak a Tesla Model 3 és az Model Y képes erre. A drágább S és X modell 200 kW-os maximummal rendelkezik, ám a Tesla nemrégiben bejelentette, hogy az új zászlóshajók is megkapják a 250 kW-os töltési sebességet.
Ide kattintva csatlakozz a Magyar Tesla Club fórumunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról!