A MOL emobilitási csapata az elmúlt hónapokban, a járványhelyzet idején sem tétlenkedett. A telepítések zavartalanul folynak.
A MOL 2030-as hosszú távú stratégiájának egyik alappillére, hogy a vállalatcsoport a jövőben még nagyobb szerepet vállal a közlekedésben részt vevők kiszolgálásában. Az e-mobilitásnak is fontos szerepe van ebben, így a vállalat 2012 óta folyamatosan bővíti villámtöltő hálózatát, és ezért csatlakozott a NEXT-E projekthez is. A MOL jelenleg a régió 6 országában 102, Magyarországon pedig országszerte 44 töltőt üzemeltet. 2020 végére a töltők száma eléri a 200-at, így hamarosan kényelmesen a cseh határtól az Adriáig vagy a Fekete-tengerig is autózhatunk elektromos járművünkkel. A részben az Európai Unió által finanszírozott program során a régió hat országban (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Magyarország és Románia) MOL és a stratégiai partnerei (E.ON, HEP, Petrol, BMW, Nissan) összesen 252 töltőt telepít 2020 végéig.
A héten pedig szemtanúja lehettem, hogy miképp telepítenek illetve üzemelnek be egy elektromos autó töltőt a szakemberek.
A jelenlegi, győrújbaráti helyszínen is autópálya átfúrással érkezett meg az áram a mért szakaszon, akárcsak a balatonlellei helyszínen. Ilyenkor a lehető legnagyobb kábelkeresztmetszettel építik ki a lokációt egészen a töltő közelében lerakott keresztmetszetváltó szekrényig, hogy később a töltök bővítése egyszerűbb legyen. A győri helyszín engedélyezése is több hónapba telt, hiszen nem csak a Magyar Közúttól kellett az engedélyeket beszerezni, hanem mögötte számos olyan vállalattól akinek adott esetben kábele vagy bármilyen építménye, tulajdonrésze van a kábel nyomvonallal érintett területen.
A beruházás előkészítés, a tervezés és az engedélyek megszerzését követően a villanyóra és töltőberendezés közötti mért szakaszt készítik el a szakemberek, telepítenek egy keresztmetszet váltó szekrényt is, innen egy kisebb keresztmetszetű kábellel haladnak a töltőig. Mire elérkezik a töltőtelepítés napja fizikailag már minden ki van alakítva, az alaptest, a tűzvédelmi kiütő elkészült, a védőcsövekbe a kábelek már be vannak húzva. Ezek a folyamatok viszik el a legtöbb időt!
A töltő telepítése és beüzemelése innentől egy egynapos feladattá szűkül. Az villanyszerelő kollégák lehatárolják a munkaterületet, történik egy EBK oktatás, terület kordonozás majd biztonsági lakattal zárják le a keresztmetszetváltó szekrényt a teljes villamos lekapcsolás után, nehogy a töltő bekötése közben véletlenül áram alá kerüljön ez a szakasz. A villámtöltőt egy darus autó szállítja a helyszínre, melyet a villanyszerelő csapat köt be.
Ezt követően lekerül a lakat a keresztmetszet váltó szekrényről és áram alá helyezik a teljes mért szakaszt, majd következik egy érintésvédelmi mérés, ahol megvizsgálták, hogy a bekötött berendezés és a villanyóráig tartó szakasz megfelelően van-e kiépítve. Majd elérkezik az a pont mikor bekapcsolják a töltőberendezést és indulhatnak a működési és funkciópróbák, a biztonsági berendezések működésének ellenőrzése, majd a töltő konfigurálása.igurálása.
Miután sikeresen a backendbe kommunikált a töltő, azt követően élőben lehet követni minden egyes mozzanatát, logját a villámtöltőnek. Ezek a töltőberendezések gyárilag egy alapbeállítással érkeznek, melyet a MOL a saját konfigurációjára cserél minden egyes töltőtelepítés alkalmával. Megkönnyítve az ügyfelek könnyebb átláthatóságát és a folyamatok valós időben nyomon követését az új MOL Plugee applikációban.
A konfigurálás végeztével kezdődhet a töltő tesztelés. A MOL szakemberei egy tesztelési folyamatot követve kipróbálnak minden általuk felvázolt eshetőséget. Ilyenek például az applikációs használat, a töltőállomási RFID kártyával történő online-offline indítás és leállítás és végül a távoli ügyfélszolgálattal történő indítás és leállítás.
A sikeres tesztek után az újonnan telepített töltőt elérhetővé teszik az applikációban és átadják a szomjas e-autó tulajdonosoknak.
Tehát nem maga a töltőtelepítés a hosszadalmas, hanem az előtte levő előkészítési, tervezési, engedélyezési és kivitelezési folyamatok, munkálatok végtelen sora!
A múlt héten ezzel együtt három új helyszínen telepített a MOL Plugee a NEXT-E projekt keretében EFACEC QC45 (50 kW (CCS, CHAdeMO) és 43 kW (Type 2) villámtöltőket. Mindhárom helyszín MOL töltőállomás, ahol shop és mosdó várja az ügyfeleket.
- 2310 Szigetszentmiklós, Petőfi Sándor u. 139.
- 1039 Budapest, Szentendrei út 255.
- M1 autópálya 119. km (Arrabona Észak) -Bécs felé vezető oldal, de jó megoldás lehet a Budapest felé tartóknak is, mivel van lehajtó, így a másik oldal megközelíthető
A töltők 0-24-ben a MOL Plugee appal indíthatóak, vagy nyitvatartási időben a shopban történő vásárlás után a töltőállomás kezelő indítja RFID kártyával.