A német állam 1000 villámtöltő állomással készül az e-autók tömeges elterjedésére!

0

Mi, elektromos autó szerető, vagy éppen már azt használó emberek okkal választottuk magunknak a közeledésnek ezen új (számunkra, hiszen már az 1900-as években létezett elektromos autó) és jövőbemutató formáját. Jelenleg mi vagyunk az „early adopter” kategória, de ahogyan az autózás jövője ma kinéz, ez lesz hamarosan az általános az utakon. Pár éve itthon is az a kevés töltő még ingyenes is volt, ami, ha kisebb fennakadásokkal is, de kiszolgálta azt a pár ezer elektromos autót. Aztán ahogyan növekedett itthon is az e-autók száma, úgy kezdődött meg az állami szerepvállalás is az új töltők beüzemelésében, legfőképp az azóta már megszűnt e-mobi gondozásában. Azonban ezek a töltők szépen lassan átkerültek a fizetős kategóriába, aminek sok e-autós örült, sok olyan dolog miatt, amit most itt nem részleteznénk (pl.: töltőfoglalások).

Egykori e-mobi töltőpont, ezeket már átvette az NKM Mobility üzletága!

Viszont mi lesz akkor, ha ez az early adopter időszak véget ér és az elektromos autók tömegesen fognak megjelenni az utakon? Elbírja majd a töltőhálózat ezt a megnövekedett mennyiséget? A német kormány pontosan ezen kérdés megoldására készül, hiszen a Volkswagen ID.3, Corsa-e, e-208 termelésének és értékesítésének felfutásával ez a folyamat be fog indulni az országban. Ezen új autós tömeg igényeinek teljesebb kielégítésére pedig grandiózus tervet fog megvalósítani Németország, 1000 darab töltőállomást létesítenek országszerte, állomásonként 2, de egyesesetekben 3 számjegyű villámtöltővel! A tender lebonyolítója a National Centre for Charging Infrastructure nevű szervezet, közösen a német Szövetségi Közlekedési Minisztériummal (BMVI), a munkálatok 2020 4. negyedévében indulnak majd, a teljes kivitelezésre csupán 8 hónap áll rendelkezésre!

Johannes Pallasch, aki a National Centre for Charging Infrastructure szervezet vezetője, elmondta, hogy a jelenlegi töltőhálózat összességében nem igazán működik jól. Sok a különböző szolgáltató, ezekhez külön alkalmazások tartoznak, különböző szolgáltatási minőségben, ezek a tényezők pedig összezavarhatják egy átlagos autós gondolkodását. A cél az, hogy legalább a Tesla Supercharger hálózatához hasonlóan jól és letisztultan, átláthatóan működő villámtöltő hálózata legyen Németországnak!

A projekt iránt érdeklődőknek ajánljuk annak oldalát, igaz németül van, de elég beszédes menüpontokon lehet navigálni, bámulatos tervel állnak elő a németek!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!